Ronai and Ronai
AMERIKAI

Világháló helyett nemzeti háló 2011. május 30. hétfő 18:09 | Rákócza Richárd Forrás: Wall Street Journal

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Világháló helyett nemzeti háló

Teherán – Országos méretű intranetet, zárt internetes rendszert készül bevezetni alattvalói számára az iráni iszlám köztársaság. Nem jut többé szóhoz más vallás, más gondolat, senki nem nézegethet meztelenkedést és legfőképp a rezsimnek szóló bírálatot.

A cenzúra különösen agresszív válfajára készül Irán: arra, hogy az iráni cyberteret a világ maradékáról leválassza, így megszabja, milyen tartalomszolgáltatást érhessenek el az irániak: csak olyat, amire a rendszer is áldását adta.

Irán eddig is az online cenzúra előfutárai közé számított. A nemzetközi szankciók miatt technológiailag egyre jobban lemaradó állam ezen az egy területen élen jár, hivatalosan az iszlám erkölcsi kódex védelme okán, valójában azonban az ellenőrizhetetlen politikai véleményektől tartva.

Az országos internetszűrőt kifejlesztő szakember száműzetésbe menekült. Fotók: AP

A félelmeket elmélyítették az arab világban sorra kirobbant éhséglázadások, hiszen a perzsa rezsim sem mondhatja el magáról, hogy gazdaságilag stabil lenne, társadalmilag meg végképp nem: lakossága nagy része jövőtlen tinédzser vagy fiatal huszonéves, akinek fogalma nincs, hol fog dolgozni, mit fog csinálni öt vagy tíz év múlva. A zöme, mert mást nem tehet, egyelőre tanul, és a túlzsúfolt egyetemeken könnyen szárba szökken az ellenzéki gondolat.

Első lépésben  az otthonok és munkahelyek hatvan százalékát látják el az ellenzékiségtől és erkölcstelenségtől mentes, kiherélt nemzeti internettel, és két éven belül írmagja sem marad a klasszikus, korlátozatlan netnek – kivéve természetesen az országot irányító elitet, amely hivatalból továbbra is hozzáférhet a tiltott gyümölcshöz: a „nyugati befolyáshoz”.

Nemcsak az internet lesz elérhetetlen, de a Microsoft-féle Windowst is lecserélik, és Irán saját, a világhálóval inkompatibilis operációs rendszert fejleszt ki, hogy a káros gondolatok útját végképp eltorlaszolja. Az így létrejövő hálózat tökéletesen hálál lesz, azaz iszlám módra kóser, a sáríának megfelelő, mondja Ali Aghamohammadi gazdasági miniszter.

A rendszert előbb állami hivataloknál, minisztériumokban, bankokban, nagyvállalatoknál vezetik be és tesztelik, miközben egy darabig megmarad párhuzamosan a normál világháló is, később azonban az utóbbi eltűnik. Irán reményei szerint ez így lesz valamennyi muzulmán országban.

Irán ezzel feliratkozott az internetet önmagukra károsnak tartó és azt valamilyen szinten korlátozó rezsimek listájára, amelyen egyebek mellett Észak-Korea, Kína és Kuba szerepel. A délkelet-ázsiai Myanmar – a volt Burma – tavaly októberben jelentette be, hogy a nyilvános internethozzáférést külön rendszeren át ellenőrzi egy új állami cég, amely igyekszik pótolni a net után maradt űrt, többek közt saját e-mailszolgáltató létrehozásával, ami természetesen a drótposta-küldemények állami ellenőrzését is lehetővé teszi.

Kettős szisztéma üzemel Kubában is, egy a turisták és a rendszer kiváltságosai számára, egy pedig, a szigorúan ellenőrzött net, a közembernek. Észak-Korea csak most teszi meg az első lépéseket az ellenőrzött rendszer felé, ott azonban az egész ügynek csak elméleti jelentősége van, lévén maga az ország egy komplett koncentrációs tábor, ahol senkinek nincs internet-hozzáférése, számítógépe, de még csak egy árva vonalas telefonja se.

Irán ezekkel az országokkal szemben viszonylag fejlett internettel dicsekedhet, amelyet meglehetősen sokan használnak: a lakosság 11 százaléka, ami a régióban jó aránynak számít. Ismert intézmény a blog, a műfajjal nem csak ellenzékiek élnek: blogot vezet Mahmúd Ahmedinedzsád elnök is. Szakértők szerint ezt nem lesz egyszerű lekapcsolni. Ebben reménykedik Fred Petrossian, a Farda rádió – a Szabad Európa iráni megfelelője – online szerkesztője is, hozzátéve, hogy mindenesetre dolgoznak rajta.

A saját internet szükségességét húzta alá az izraeli-amerikai cybertámadás is, amelynek keretében hackerek egy Stuxnet nevű vírussal visszavetették az iráni nukleáris fegyverkezést. A rezsim nem is annyira a Nyugat fizikai támadásától tart, sokkal inkább az internetes behatolástól, véli Mahmood Enayat, a Pennsylvania Egyetem iráni tanszékének munkatársa.

Hozzáférés megtagadva. Csak az iszlámkompatibilis tartalom maradhat

Irán az elsők közt csatlakozott a világhálóra a kilencvenes évek elején, sőt, ha Izraelt nem számítjuk, az egész régióban az első volt ezen a téren. A hatóságok eleinte sokáig bátorították is az internetezést, amelynek a fiatalság körében komoly kultúrája alakult ki. Százával alakultak a magánszolgáltatók. Csaknem mindegyikük az állami telekommunikációs monopólium internetszolgáltatójának, a Data Communications Irannak (DCI) az ügyfele.

A DCI többségi tulajdonosa nem más, mint az iráni Forradalmi Gárda, amely a maga részéről fel akarja venni a kesztyűt a cyberhadviselés terén is: terveik szerint 250 ezer hackert képzenek ki, akik a Nyugat ellen ezen a hadszíntéren épp úgy bevethetők lesznek, akár az öngyilkos terroristák izraeli célpontok ellen.

A rendszer a kilencvenes évek végétől haragudott meg a netre, amikor az iszlám keményvonalasok félresöpörték az útból Mohamed Khatami elnök, az iráni Gorbacsov reformkezdeményezéseit. Az ezt követő terrorban a rendőrség újságok szerzőit, szerkesztőit vitte el, így egyre nagyobb szerephez jutott a netes média. 2003-ban több mint 15 ezer honlapot tettek elérhetetlenné. Elkezdődött a bloggerek zaklatása, terrorizálása, megfélemlítése, letartóztatása.

A nemzeti intranet Mahmúd Ahmedinedzsád 2005. évi elnökké választása után került napirendre; a kormány 2008-ban egymilliárd dollárt különített el a rendszer kiépítésének céljaira. Az egyik fő érv a zárt rendszer mellett, hogy lényegesen olcsóbb lesz a mostaninál: ezentúl nem kell nemzetközi kapcsolódási költségeket fizetni.

Nem beszélve arról, hogy ha egy iráni ezentúl rákeres valamire, azt nem a Google-n vagy a Yahoo!-n teheti meg, hanem a Já Hágh-on – vagyis a fennkölt Igazság nevet viselő keresőmotoron.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

6 Reader’s Comments

  1. Csak két gondolat :
    1.Blokkolni kellen nekünk, Világnak az irániak kifelé irányuló NET-böngészéseket.
    ( Úgytudom hogy amikor a koszovó miatti háború zajlott Szerbia ellen , valahogy lekapcsolták a szerbeket a Világhálóról mert túl sok hacker támadás érte a NATO weboldalát , PING .-elések révén és emiatt megtekinthetetlenné vált az oldal . )
    Nehogymá rongyfejű öngyilkos-hekkerek keserítsék mindennapjainkat !
    2. Bölcsvezér mikor utazik vajon Iránba , ” munkaértekezletre ” és ” nemzeti összefogásra ” ?
    Nomeg tapasztalat-szerzésre ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  2. Még egy ilyen ötlet és nálunk is majd lesz “nemzetinemzetinemzeti” internet hálózat. Ezekről minden elképzelhető a ténykedéseik alapján. Már nálunk is a szekértáboruk agyalágyult karriergyilkosai beindultak, Itt is menetrend szerint megjelennek, rágalmaznak, mocskolódnak. El tudom képzelni, hogy ilyen “munkára” fizetett levelező tagozatuk van.
    Mocskos egy társaság!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  3. Mi lenne itt ha a Szovjet Unió nem bukott volna meg, nyugati háló és kelet háló , haha

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. “…senki nem nézegethet meztelenkedést…”

    - Pffff… :)

    Pont az egyik, aberráltak által kommandírozott iszlamista diktatúrában, ahol a szexualitás mesterségesen el van nyomva, eképp a lakosság nagy része kőkemény pornófogyasztó… (és nem feltétlenül az egészséges pornó fogyasztói).

    Na, hát ennek az eredménye az lesz, hogy iránból ugrásszerűen megszaporodik majd a külföldi pornóoldalak feltörése.

    A kedvenc ilyen esetem amúgy a “pakisztánnak” nevezett csőd- és aberrációhalmaz, mivel hivatalos kimutatások szerint ebben a sz***rfészekben a legnagyobb a pornóoldalak letöltésének száma az egész világon.

    A “szigorú iszlám erölcs”, hahaha…

    Egy frászt, csak egy halom beteg hülye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  5. Valami azt súgja, a Szeretett Vezetőnk hamarosan Iránba utazik a keleti széllel, hogy fontos technológiai újításokat szerezzen be szellemi testvéreitől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. Áh, aztatat nem gondolom… ennél szemetebb banda ugyan nem ült még a szerencsétlen Magyarföld nyakán a rákosi- rendszer óta, de ezek azért nem iszlámnáci- szimpatizánsok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Segíts a cenzornak, jelentsd föl magad! 2011. június 2. csütörtök

Az amerikai netvilág Izrael mellett áll 2011. június 1. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos