Ronai and Ronai
AMERIKAI

Pártállami tisztújítás a Fideszben 2011. május 2. hétfő 19:59 | AN

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Pártállami tisztújítás a Fideszben

Budapest – Kövér László szerint Orbán Viktor marad a Fidesz elnöke a július 3-i tisztújító kongresszus után.

Kövér László, a Fidesz országos választmányának nagyhatalmú elnöke a testület pénteki ülése után bejelentette, hogy július 3-án tartják a Fidesz Magyar Polgári Szövetség XXIV. kongresszusát, amelynek keretében a kétévenként aktuális tisztújításra is sor kerül. Ennek kapcsán megelőlegezte a választások eredményét, és annak a véleményének adott hangot, hogy nincs szükség változásra, sem az elnök személyét, sem a vezető testület összetételét illetően.

Az elnökhöz köztudottan közel álló pártvezető szinte sugallja a küldötteknek, hogy mire törekedjenek a választási eredményt illetően, természetesnek véve, hogy nincs kihívója sem az elnöknek, sem a vezető testületek tagjainak, és ez így helyes.

Alternatív személyek és programok híján nem formális-e az olyan tisztújítás, melynek megrendezésére a Fidesz készül? Mi végre akkor a tisztújítást megejteni, látszatdemokráciát játszani?  Mint a pártállami időkben, amikor egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a párt első számú vezetőjének a széke nem inoghat meg, és biztos volt, hogy az egyetlen párt egyetlen programja a nyerő program, de évtizedeken keresztül eljátszották a tisztújító kongresszusokat. Elemzők szerint a hasonlóság szembetűnő, az eredmény sem lehet kétséges: Orbán Viktort és az általa pozícióba helyezett vezető tisztségviselőket most is meggyőző többséggel fogják újraválasztani, és újra fogják választani mindaddig, ameddig csak ez Orbán Viktoron múlik.

A Fideszben 18 év óta létezik pártelnöki funkció, amelyet 15 éven keresztül Orbán Viktor töltött be. Egyetlen esetben, első miniszterelnöksége második felében tudott lemondani róla, nem akárki, mint Kövér László javára. A 2002-es választások elveszítése után stallum nélkül maradt Orbán Viktor majd egy évig eltűnt a parlamentből, a közéletből, építgette a maga kis polgári köreit, és bátorító szeretettel figyelte Vona Gábor kibontakozó tevékenységét. Aztán a 2003. májusi kongresszuson már ismét ő lett a pártelnök. Lemondásra politikai pályafutása során még egyszer vetemedett, vélhetően öncélból. A 2006-os országgyűlési választások finisében, a két forduló között, amikor már szinte egyértelmű volt a Fidesz veresége, megpróbálta a lehetetlent, lemondott miniszterelnöki jelöltségéről Bod Péter Ákos javára, aki a jelöltséget elfogadta. Orbán abban bízhatott, hogy így talán a Fidesz győzelmet arat, és az ország tényleges vezetője ő marad.

Mára a Fideszben nélküle, az ő beleegyezése nélkül sem helyi szinten, sem a központban nem történhetnek érdemi döntések. Az ezt biztosító alapszabály segítségével, elnökléseinek ideje alatt, tevékeny közreműködésével lett az, ami mára lett: a Fideszben olyan centrális erőtér létezhet, amely személyét megkerülhetetlenné, megkérdőjelezhetetlenné és leválthatatlanná teszi.

Ezt az általa kedvelt és a pártjában bevált centrális erőtér politikáját, mint 2010 ősze óta tudjuk és 2011 májusa óta tapasztaljuk, az egész országra is ki akarja terjeszteni. (Sőt, elemzők szerint, még más országokkal szemben sem lenne ellenére. Sőt, sőt!) A nagy kérdés, hogy megteheti-e, meg tudja-e tenni a magyar társadalommal szemben mindazt, amit párttársaival és pártjával művel? Mert hogy meg akarja tenni, az az elmúlt egy év jogállamromboló ámokfutó politikája után szinte kétségtelen. De a társadalom nemcsak fideszes párttagokból áll.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.2/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +6 ( 6 szavazatból)
Pártállami tisztújítás a Fideszben, 4.2 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. Csakúgy mint a régi szép időkben a rendszerváltás előtt.Orbán Viktor, a “tehetséges politikus” érdeme, hogy minden szinten visszatértünk a rendszerváltás előtti időkbe. Rendszer visszaváltás, ez a “tehetséges politikus” 20 éves munkájának az eredménye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  2. Én úgy izgultam hogy most jön valami változás!
    Hát megnyugodtam!
    Mer itt a sok esély között mán belegabalyodtam a latolgatásba!
    Gondoltam ha netán nem tudna az a sok jelölt (mind a hét a gonoszok száma szerint) nem tudna önmagával megegyezni, még visszaadják a hatalmat a régieknek, azt mekkora szégyen lenne már!
    Úgy örülök hogy megoldódott!
    láttyák emberek így kell megegyezni! Legközelebb már elérik a a 130%-os győzelmet is! PÉLDAMUTATÓ

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  3. Ez az Laci! Te tudsz valamit, amit mások nemigen! Ilyen bejelentést megtenni, röhögés nélkül, ez igen! Azért csak tanulni, tanulni, szépen! Lassan utoléred a VEZÍR szócsövét! Országgyűlés elnöke!
    A fenébe! Már megint mért csaptam rá az asztalra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  4. Az asztalt ne bántsd Bohém barátom arra még szükséged van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  5. Feláldoznám! A barikádon!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. Az ” Erőtér ” örökérvényű műszaki-fizikai szakkifejezés. Nehogymá ilyen múló és kicsinyes dolgokat aposztrofáljunk vele.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. Mint a Hazafias Népfront ! Rész vétel :99,8 % . Orbán megválasztva 99,3 % . Tiszta demokrácia .Éljen a szólás szabadság ,és szabad vélemény nyilvánítás !Csak azt nem értem , minek ez a nagy felhajtás , ha már most tudják az eredményt ?Azért ,ma a “legdemokratikusabb “párt, a Fidesz !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. Én úgy izgulok, hogy mégsem vityát, hanem Alexoszt választják meg a VV4-ből!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  9. Egy kicsit tartottam attól, hogy majd Pozsgay reform kommunistát választják majd meg elnöküknek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  10. Nem kell ezen csodálkozni. A fidesz egy bolsevik tipusu párt. Mondhatnám úgy is lenini. Nem véletlenül. Legtöbb vezetője, elsősorban alapítói a KISz- ben tanulták a politikai kultúrát. Nekem is tanították annak idején a pártélet lenini elveit. Ők viszont jól megtanulták. A tudatalattijukba is beépült. Biztosan a rózsafüzér helyet ezt mantrázták, hiszen akkor még nam hittek az Istenben. Abban csak politikai érdekből kezdtek hinni. Ezért teszik most kötelezővé a tákolmányukban. Meg a nagy szövetséges tömjén párt kedvéért. Sok sikert kivánok a XXIV. kengresszusnak a demokratikus centralizmus jegyében.
    Jaj csak most nézem hányadik. XXIV. Az SzKP a nagy példakép nem is tudom hányadikig jutott. Kb. kilencven év alatt. Ezek már most ennyinél tartanak. Remélem ez lesz az utolsó. Na esetleg a következő. A huszonöt olyan szép szám. Itt lenne szép befejezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  11. Az SzKP történetében még számos jó ötlet található.
    Ezennel megjósolom, hogy a következő két éven belül lesz egy sztálini csisztka, azaz tagkönyvmegújítás, amikor is megtisztítják a pártot — bocs: a Pártot — az addigra részben eszükre térő, és ezért már megbízhatatlan fideszesktől.
    És valahol talán már Berija elvtárs készíti a mérget a Nagy Vezér számára..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. Orbán András Lajos

    Erre a mekegő sz@rházira szavazzon a hóhér!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. LE KELL VÁLTANI ORBÁN VIKTORT!

    “Ez a harc lesz a végső, összefogni hát….”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. Egy régi vicc jutott eszembe (már megint, mert szeretek röhögni, még ilyen körülmények között is): “Elvtársak, aki Rákosi elvtársra szavaz, az az egyik kezét leengedheti!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Most mégis maradnak a kerületek? 2011. május 6. péntek | AN

Kirobbanóban a Simicska-Nyerges háború? 2011. május 4. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos