Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán Viktor megint levelet írt az embereknek 2011. május 1. vasárnap 13:30 Forrás: MTI, AN

  • Hozzászólások(58)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán Viktor megint levelet írt az embereknek

Budapest – Orbán Viktor miniszterelnök, talán az előző, az alkotmányozással kapcsolatos nemzeti konzultációnak nevezett levélváltás sikerén felbuzdulva, ismét a lakosságot vegzálja postai küldeményeivel. A Facebook közösségi portálon videóüzenetben jelentette be, hogy három kérdésre vár választ a lakosságtól.

“Kézhez fognak kapni egy levelet, amely egy kérdőívet is tartalmaz, és arra kérem önöket, ezt gondosan olvassák el, töltsék ki, és küldjék vissza” – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor az állampolgároknak küldött levelében tíz kérdést tesz fel, amelyek – mint mondta – a mindennapi életünk szempontjából a legfontosabbak.

“Vannak, akik szerint be kell vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt, és elveszíti a munkáját, annak most alig van esélye újra elhelyezkedni. Mások azt mondják, hogy nincs szükség a védett kor bevezetésére. Ön mit gondol?” – idézte a kormányfő a levelét.

Egy másik kérdésben azt veti fel, hogy vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket, míg mások szerint a segélyezés elegendő megoldás a munkanélküliség problémájára.

Vannak, akik szerint az oktatás rendszerét úgy kell átszervezni, hogy az állam közpénzéből azokat a képzéseket támogassa elsősorban, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni, míg mások szerint az oktatást nem kell a gazdaság igényéhez igazítani – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor emlékeztetett: nemrég egy alkotmányozási konzultációt indított útjára. A miniszterelnök megköszönte az akkori segítséget, mondván, a visszaérkezett válaszok alapján úgy érzi, igazán jó alaptörvényt sikerült alkotni, amely biztonságba helyezi minden magyar ember jövőjét.

A mostani kezdeményezésében olyan kérdéseket tesz fel a kormányfő, amelyek mindennapi életünk szempontjából a legfontosabbak: munka vagy segély; hogyan legyen több munkahely; mire tanítsák a gyermekeinket az iskolában; mi legyen a rezsivel; vagy hogyan és miképpen segélyezzük azokat, akik segítségre szorulnak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a döntés felelősségét nem háríthatja át, a döntést a magyar parlament képviselőinek, a kormánynak, a miniszterelnöknek kell meghozniuk, de – hangsúlyozta – mindig van olyan szempont, olyan sajátos látószög, választói bölcsesség, amivel a döntéshozók nem feltétlenül rendelkeznek. Ezért sokat segítenek az állampolgárok, ha támogatják a döntéshozók munkáját azzal, hogy elmondják a véleményüket – hangsúlyozta a kormányfő, aki izgalmas és fontos kérdéseknek nevezte a levelében jelzett felvetéseket.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (4 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -12 ( 22 szavazatból)
Orbán Viktor megint levelet írt az embereknek, 4.0 out of 5 based on 4 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(58)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

58 Reader’s Comments

  1. Leíratkoznék a listájáról. Valaki tudja hol kell?
    Nem kérek több levélszemetet a postaládámba!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  2. Ha már ilyen levelező tagozatos üzemódban van, szeretném, ha a lakosság (a zemberek) is küldhetne neki egy kérdőívet, amelyre aztán kedvenc játszótéri kispadjáról videüzenetben válaszolhatna:
    1. Miért mond ellent korábbi (akár tegnapi) magának? (a) Kóros hazudozó; (b) Rossz a memóriája; (c Mert a hülyéknek hülyeségek kellenek, és sok a hülye; (d) Csak
    2. Tudja-e, mi az a demokrácia? (a) Nem; (b) Nem
    3. Tudja-e, hogy mantrázással nem lehet problémát kezelni? (a) Nem) (b) Ha eleget mantrázok, a probléma megoldódik
    4. Tudja-e, hogy jogászok és politikusok nem alkalmasak szaktudást igénylő minisztériumok vezetésére? (a) De alkalmasak (b) A jogász mindenhez ért; (c) Nem probléma, mások fizetik a cechet
    5. Önmagát, rokonságát és Semjént (és persze az Úristent) leszámítva mi az, ami
    fontos Önnek? (a) Én; (b) Én; (c) Én

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  3. Kedves Ego, az utolsóként felsorolt nem fontos neki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  4. Majd megint kidobjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  5. Ez a hír nálam úgy el volt dugva (vagy csak későn ébredtem?), hogy a játszóteres hírhez írtam a véleményemet. Csodálkoztam is EdCarpinghoz hasonlóan, hogy nem magáról a levélről van szó….
    Több helyre meg ugyanazt beírni nem illik, úgyhogy most itt csak annyit: Európa és a világ többi vezetője hogy nem jött még rá, milyen újítmányozó ez a levelező kormányzás?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  6. 8 évig volt idejük a kormányzásra felkészülni. Sokszor mondták, hogy azonnal képesek átvenni az ország vezetését. 1 év alatt kiderült, hogy alkalmatlanok az ország vezetésére. Most ötleteket várnak? Ha nem tudják mi a teendő, akkor az én javaslatom az, hogy mondjanak le! Most igaz amit a fizetett ügynökeik cselekedtek, s mondtak, csak OV-vel! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Takarodj!. A politikai életből, az ország vezetéséből! Remélem Rómában megtisztultál, s ha nem, itt az alkalom, hogy megtérj magadéihoz. És hagyd békén az országunkat, a Magyar Köztársaságot!

    / megjegyzésem: a fenti soraimat ma postás kétszer csenget alatt is jegyeztem. Megismétlem. Annyiszor, ahányszor kell, mert ez volt a a és az Ö stílusok is. Ismételni, amíg nem tudatosul. Csak a különbség, hogy amit OV és bandája mantrázott, az az ország és vezetése ellen volt.A fenti sorok, pedig a véleményem szerint igazak. Keserűen, fájdalmasan mondom, de sajnos még nem mondjuk elegen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  7. A több millió megírt levél árát oda kellett volna adni az éhező gyerekeknek! Nem gondolja miniszterelnök úr? Habár ezt az oldalt úgysem fogja elolvasni, de hátha….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány: valaki bukni fog 2011. július 5. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos