Ronai and Ronai
AMERIKAI

Lázár János raportra hívta Hoffmannt 2011. május 3. kedd 13:41 Forrás: AN/fn.hu

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Lázár János raportra hívta Hoffmannt

Budapest – Ugyanis Hoffmann Rózsa ismét kiverte a biztosítékot a Fidesznél. Az új közoktatási törvény kapcsán az államtitkár asszony az egész szakma pozitív visszajelzésére hivatkozik. Ugyanakkor az igazgatóknak elküldött, másfél nap alatt kitöltendő kérdőívekkel több helyen nem is találkoztak pedagógusok. Az államtitkár magánakciója a Fideszen belül is vihart kavart.

Az oktatási államtitkárság az egész pedagógustársadalomra hivatkozva futtatja az új közoktatási törvénnyel kapcsolatos legújabb elképzeléseit, holott a kiküldött kérdőívekben kizárólag az iskolaigazgatókat kérdezték meg. A kérdések között szerepel egy bonyolultan megfogalmazott is, amely arról érdeklődik, egyetért-e a pedagógus azzal, hogy a törvényben megszabott heti munkaidő 80 százalékát kötelezően munkahelyi tevékenységgel töltse. A kérdés az általunk megkérdezett pedagógusok szerint voltaképpen azonos munkabér mellett több munkát jelent majd. Erre a kérdésre egyébként az államtitkár szerint a válaszadók 52 százaléka válaszolt igennel. (A kérdőívre egyébként csak az intézményvezetők 61 százaléka válaszolt.)

A kérdőív teljes mértékben mellőzi a szakmaiságot, megválaszolhatatlan kérdéseket tartalmaz, amelyekre ráadásul csak elvileg lehetett anonim módon válaszolni, ugyanis a rendszerből visszakövethető, melyik iskolából érkezett a válasz. Hoffmann „partizánakciója” kiverte a biztosítékot a kormánypárti képviselőknél is. Az fn.hu úgy tudja, hogy elsősorban a fideszes polgármesterek nyomására szerda délutánra frakcióülést hívott össze Lázár János. Itt kell beszámolnia az oktatási államtitkárnak a senkivel nem egyeztetett „közvélemény-kutatásról”.

Úgy tudjuk, a kormánypárti képviselők között az is felmerült, hogy Hoffmann a NEFMI-NGM közötti konfliktust „vitte ki” az iskolákba, hiszen leegyszerűsítve a Széll Kálmán-tervből következő megszorításokat szondáztatta meg az igazgatókkal. Ez az akció sokak szerint csak arra volt jó, hogy a tantestületekben felháborodást váltson ki. Kérdés, meddig tűri a miniszterelnök és a kormánypárti frakció az államtitkár önjárását. Mindenesetre az oktatási államtitkár most nehéz helyzetben van. Egy éve harsogja a pedagógusok presztízsének növelését, óraszámaik csökkentését, ezért a gazdasági minisztérium oktatást is érintő megszorító elképzelései nem csak vállalhatatlanok számára, hanem a szavahihetőségét is megkérdőjelezik.

A felháborodás valós

„Felolvastam a kollégáknak, hiszen őket is érinti. Láttam az arcukon a döbbenetet” – beszélt a hoffmanni kérdőívről lapunknak egy fővárosi középiskola vezetője.

A neve elhallgatását kérő igazgató nehezményezte, hogy már nyoma sincs a Hoffmann Rózsa eredeti programjában szereplő óraszámcsökkentésnek és a pedagóguspálya presztízsnövelésének.

Az iskolavezető a kérdéseket „cselesnek” minősítette, mondván sokan félreérthetik például azt a kérdést, mely arról érdeklődik, egyetért-e a megkérdezett, hogy a pedagógusok a törvényben megszabott heti munkaidő 80 százalékát (vagyis 40 órát alapul véve 32-t) kötelezően munkahelyi tevékenységgel töltsék.

A lapunknak nyilatkozó igazgató szerint egy teljes állásban tanító pedagógus a 22 tanórája mellett eddig is eltöltött az iskolában 32–35 órát vagy még többet. „Ha Hoffmann Rózsa keresztülviszi az akaratát, akkor megszűnik a pluszdíjazás az ügyeletért, a szakkörökért, a helyettesítésért, és ezeket a pluszmunkákat letudják az alapbérrel” – figyelmeztet a pedagógus.

Az államtitkári kérdőív másik kritikus pontja az a kérdés, amely arról érdeklődik, támogatja-e a megkérdezett, hogy a pedagógusbéreket és azok járulékait az állam egészében és közvetlenül finanszírozza. Ezzel ugyanis – véli a fővárosi iskola vezetője – elveszhetnek azok az önkormányzati pótlékok, melyeket egyes városok, kerületek fizettek a pedagógusoknak, hiszen azok kerületi, körzeti gyerekeket tanítanak…

Az sem tisztázott, hogy a kizárólagos állami finanszírozás esetén ki nevezi ki az igazgatókat. Amennyiben az állam, úgy könnyen előfordulhat, hogy a diákok, a tantestület és az adott város vezetése ellenére kerül valaki az adott iskola élére. Nyilván ez a passzus is szemet szúrt az iskolafenntartó önkormányzatoknak.

Egy másik általunk megkérdezett fővárosi általános iskolában teljes mértékben elmaradt az egyeztetés, a pedagógusok már csupán a kész „tényekről” értesültek az oktatási államtitkárság közleményéből.

Holott a közlemény így fogalmaz: „A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága éppen ezért tartotta fontosnak, hogy az igazgatókhoz eljuttatott kérdőíveken keresztül kikérje az egész pedagógustársadalom véleményét”. Hoffmann Rózsa államtitkár nyilatkozata szerint 3213 iskolából 1967 válasz érkezett, ami 61 százalékos válaszadás. A múlt héten kiküldött kérdőív megválaszolására adott rövid határidő megkérdőjelezi, vajon valóban a pedagógustársadalom válaszolt-e, vagy csupán a címzett iskolaigazgatók.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 2 szavazatból)

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(23)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

23 Reader’s Comments

  1. Micsoda szemétség..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  2. Ahogy olvasom ezeket a -és egyébb más- kormány-nyilatkozatokat és álságos kérdéseket , az jut az eszembe :
    Ezek ugyan magyar nyelven íródtak , de valami elképesztő földöntúli gondolkodást tartalmaznak. Mintha valami alienek írták volna öket !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  3. A NAGY ÁRPILISI FÜLKEFORRADALOM KÉRDŐÍVES KORMÁNYA oktatási oktatási törvénytervezete megbukik, hozzáteszem, szerencsére, a FIDESZES polgármesterek ellenállásán. Feltehető lenne a kérdés, ha Lázár úr nem lenne egyben polgármester is, akkor is magához rendelné-e az államtitkár asszonyt? Zavarná-e akkor frakcióvezető urat, hogy a törvénytervezet eleve felháborító? A kérdesekre adott válasz nem kétséges. Valószínűleg nem zavarná.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  4. Eltanítgattam egy-két napot az elmúlt 31 évből, ezért számomra már az a kérdés: az államtitkár tudja egyáltalán milyen egy iskola belülről a hétköznapokban? Tudja mit és mennyit dolgozik egy tanár naponta (a pedagógus még többet – a megkülönböztetés nem véletlen)? Tudja vajon, hogy az ő nettó jövedelme hányszorosa egy 25 éve a pályán lévő tanár bruttó bérének? Soroljam még?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  5. Hoffmann csak azt csinálja amit a Fidesz. De amit szabad Jupiternek nem szabad az ökörnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  6. Lázár János nem akarja Orbán Viktort is berendelni a bugyuta kérdőíve miatt?
    Na jó, vicceltem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  7. Érdekes, hogy ezekröl a kérdöivekröl csak visszaküldésük utan szerzett tudomast Lazar. És még érdekesebb Hoffman Pal fordulasa, vagy az is lehet, hogy ez a fidesz tanc, ugy tancol, ahogy fütyülnek neki. Ha meg balhé van, akkor persze azt Hoffman viszi el. Valahogy igy lesz majd a Huzat Kalman tervvel is, Matolcsyt ez az egész ugy elviszi majd, mint a huzat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  8. Hoffmann Rózsa meg akart felelni M. Orbánnak. Aztán nagyon rosszul sült el a hazugság. Dehát amit szabad Jupiternek….
    A kérdőívről nálunk egyedül én tudtam, én is véletlenül.
    Ahol az igazgató sunyi és talpnyali, ott még az igazgatóhelyettesek se tudtak róla.
    Mert a tanárember ilyenkor érettségiztet, meg év végi hajrá, a rengeteg dolgozat, néhol az osztálykirándulások, vagy múzeumlátogatások szervezése veszi el a plusz idejét, amit nagyon kedvesen az iskolában akarnak eltöltetni velünk.
    Kedves Kommentelők, tudjátok, mekkora helyen?
    Egy 50×40 cm-es asztalrész a sajátom a tanáriban, és így van ezzel a többi 30 kolléga is. A javításoknál még arra sincs hely, hogy normálisan szétrakodjuk a füzeteket. A háttérzajról már nem beszélek (füldugót tartok magamnál).
    Melyik érettségizett hivatalnoknak nincs egy egész íróasztala?
    Szívesen fognám hónom alá Hoffmann Rózsa úrhölgyet, vinném egész napi kalandra a gimnáziumban, utána meg se állnánk hazáig, ahol magam mellé ültetném, amikor készülök, dolgozatot készítek elő, és javítok.
    (Egyszerűbb otthon nyomtatnom, stb., mint az iskolában, ahol nem mindig működnek a gépek.)
    Hát ennyit erről.
    Az ügy politikai hátterét nálam okosabbak már megírták, lehet, hogy így akarják felmosni a hölggyel a padlót, aztán kineveznek helyette valaki mást. De attól se lesz könnyebb az életünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  9. gm
    most láttam a jupiteres mondatodat, nem tőled koppintottam.
    Csak egyforma kerékre forog az agyunk, úgy látszik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Nem értem a Fidesz felháborodását.
    Hoffmann Rózsa egyszerűen a Vezért utánozza, az meg csak nem baj?!
    Ha a Vezér konzultálhat a zemberekkel levélben — sőt, ezt Szíjjártó ha-kérdez-sem-igaz Péter “kommunikációs politizálás”-nak nevezi, amit ezután is folytatni fognak –, akkor HR-nek miért nem szabad?
    Pedig milyen jó ötletnek tűnhetett…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  11. Orbán András Lajos

    Kedves Rózsa, most kellene abba hagyni az egészet, ön még nem tudja de én már igen semmilyen megoldása NEM LESZ JÓ………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  12. gm,
    Bocs, csak most láttam, hogy megelőztél.
    Pedig a “kisökör”-t ki is húztam (nekem is egyből ez ugrott be).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Én a hoffmnn úrhölgy helyében élvezném a bőséges nyugdíjat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  14. Hoffmann

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. Ezek a kérdések sem rosszabbak mint amit a kormány tett ill.tesz fel a buta embereknek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  16. Ez már borzasztó miért nem állítják le ezt a kereszténység mögé bújt ördögöt. Ez az “ember” elárulja a pedagógus társadalmat, saját magának is hazúdik, hülyére vessz mindenki. Ki küld az érettségi napján körlevelet, majd, azt (húrrá hangulatban mindenki örömmel fogadta) mondja, hogy több mint fele vissza érkezett:
    -80%-kal több munka idöt kell eltölteniük úgyan annyi fizetésért,
    -úgye örülnek annak, ha az állam adja a havi bért, és önként lemondanak az egyéb pótlékokról (önkormányzati, szakkör…),
    -egyetért-e a pedagógus azzal, hogy ezentúl nem szól bele az önkormányzat, tanári testüle, diák önkormányzat abba, hogy ki legyen az igazgató, hanem örömmel elfogadja, hogy az államilag kinevezett igazgató írányítja az iskolát.
    Végül kiküldte, azt állítja 61 % visszajött, hiszi a piszi, van már a Rózsikának több mint negyven éve (kinézésre még több) menjen nyugdíjba csáó!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  17. Rohadjon meg minden politikus, aki jövő nemzedékét meghatározó fiatalok életét, sajátos ideológiai alapra kívánja helyezni! Ez kizárólag széleskörű SZAKMAI munkát igényel! A gyermek fejlődése, a SZÜLŐ és PEDAGÓGUS közös ügye!
    NEM ENGEDHETJÜK MEG, HOGY EBBE A POLITIKUSOK ÖNÖS ÉRDEKEIK ALAPJÁN BELESZÓLJANAK!!!!
    EZÉRT ORDÍTANI KELL!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  18. a pedagógusok érdekképviseletei az Orbán előtti kormányzatokat támadták.
    Most akkor gondolkodjanak el, miért segitették Orbánt a hatalomra. Legközelebb, jó helyre húzzák be az x-t.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  19. Emerenc,
    mint bennfentes, kíváncsi vagyok a véleményedre:
    Ez most egy újabb konzultáció volt?
    És ezúttal óvatosan Hoffmann Rózsa nyakába varrták, nehogy má’ megin’ a FideSS vigye el a balhét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. vélemény! Üdvözlöm!
    Nem véletlenül írtam, hogy MINDEN POLITIKUS! Ezen a téren is rendbe KELL tenni a dolgokat, hogy hosszú távon kiszámítható, biztos legyen a GYERMEKEINK, PEDAGÓGUSAINK jövője!!
    EBBŐL NEM LEHET ENGEDNI!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Kedves Bonhomme, köszönöm, hogy megszólítottál, dehogy vagyok én bennfentes, csak a szakma kis rendíthetetlen ólomkatonája vagyok majd két évtizede. Hittel, odaszánással, jobbítási szándékkal.
    Ez szerintem egy újabb szemét parasztvakítás volt, csak találgatni lehet, nem látunk a kulisszák mögé, mi folyik ott.
    Nem látom tisztán, mit akarnak: lehetetlenné tenni, HR-t, hogy aztán maguk közül nevezzenek ki valakit… Esetleg valóban úgy, ahogy TE gondolod: a népszerűtlen intézkedéseiket vele nyomatják le a torkunkon, ez jellemző M. Orbánra.
    Nem tudni, hogy a sok “szőnyeg szélére állításból” HR mit szűrt le magának: igyekszik a Führernek megfelelni mindenáron, és ennek a gyümölcse ez a felháborító kérdőív, vagy kapkod, mint a vízbehaló, és valakinek, esetleg magának M. Orbánnak az ötletét veri át gyorsan, mindenféle meggyőződés nélkül, mert a helyén akar maradni.
    Nekem egy világos: a szakmát most akarják igazán ellehetetleníteni.
    Nemcsak morálisan, anyagilag is megalázni. S hogy mi lesz a későbbi – egyre nehezebben kezelhető – generációkból, nem kell hozzá nagy fantázia, hogy elképzeljük.
    Egyszer már írtam: nekem nagyon tetszik az izraeli rendszer, ahol a politikának semmi beleszólása nincs az oktatásba.
    Egy kérdés: tudsz franciául?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  22. Bohém,
    köszi, a szakma nevében, akartam pluszt nyomni és nem engedte a gép.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. A politikus félti a helyét. Ha hülye, (mint a mostaniak) célja a hülyék nevelése.
    20 éve ez folyik.
    Magyar Oktatás = analfabétaképzés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

A sportvilág Twitter-balhéi 2011. május 6. péntek | AN

Mészárost felmentette a CAS, Poleksicset nem 2011. május 5. csütörtök | MTI

Tiltakozik a Corvinus rektora 2011. május 5. csütörtök

Fiatalkorú megrontást folytat a Fidesz 2011. május 4. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos