Ronai and Ronai
AMERIKAI

Demján Sándor betiltaná a művészeti szakköröket 2011. május 3. kedd 21:11 Forrás: AN

  • Hozzászólások(34)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Demján Sándor betiltaná a művészeti szakköröket

Miskolc – Már azt gondoltuk, hogy Horn Gyula egykori felejthetetlennek tűnő bon mot-ját nem lehet felülmúlni, ám Demján Sándornak most sikerült ez a bravúr. Mint ismeretes, Horn az MSZP elnökeként és miniszterelnöki mivoltában a filozófusokon akadt ki egy óvatlan pillanatában, s azt találta mondani, hogy Magyarországon nincs szükség ennyi filozófusra.

Mindez persze régen, a múlt század kilencvenes éveiben történt. Most az egyik leggazdagabb magyar, az Orbán-közeli Demján Sándor, a művészekre rágott be. Demján Sándor a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségén tartott beszédében ugyanis úgy fogalmazott: jelenleg nem még több művészre van szüksége ennek az országnak, hanem dolgozó, termelő emberekre. Ő maga betiltaná a művészeti szakköröket azokban az iskolákban, ahol nincs legalább kétszer annyi technikai szakkör.

Különös szavak ezek egy olyan embertől, aki a kultúra és a művészetek támogatójaként ismert. Ha valaki netán már nem emlékezne, a Prima Primissima díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával alapította 2003-ban. Célja a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése.

E nem mindennapi pálfordulást hadd köszöntsük Földvári György – ahogyan magát meghatározza – művész, író, nem-termelő ember soraival.

Éljen, és virágozzék Demjánia

Ha Balzac élne, elismerően csettintene: újabb vérbően hülye gazdag ember az Emberi Színjátékba! Sőt, akár a főhős a százegyedik kötethez!

Milyen társadalom az, amelyik ilyen embereknek beleszólást enged az ország életének alakításába? Milyen felsőoktatási intézmény, amelyik szó nélkül eltűri, hogy ilyen rövidlátóan buta vélemény elhangozhassék egy akármilyen ember szájából a legfontosabb éves rendezvényén? Vajon mit adott cserébe az egyetemnek Demján úr, hogy vezérszónok lehessen? Hol a határ? Meddig meghatározó, hogy kinek mennyi pénze van? Kultúrpolitikusaink vajon hogyan reagálnak? Netán befogják a szájukat, mert Demján az “anyagilag meghatározó” elit egyik vezéralakja? Folytatják azt, amit szocialista-liberális kormányaink elkezdtek? Csak a technika, csak a műszaki “műveltség” az, amely jobbá teszi a világot? Demján úrnak persze hogy nincs szüksége művészekre, legfeljebb a plázái tervezéséhez, díszítéséhez, ahhoz, hogy az emberek egyáltalán odamenjenek vásárolni. Demján úr csak azt sajnálja, hogy ezekért a dolgokért fizetni kell, mert ezek az ingyenélők nem hoznak létre tömegtermelést, ami hozza a hasznot… Persze a formatervezők, dizájnerek munkája is teljesen felesleges, hiszen a tömeg hülye, ha eléggé be van reklámozva, a rém ronda árut is megveszi… Csak ne kellenének a reklámokhoz is azok az ingyenélő művészek!

Demján úrnak ajánlom szíves figyelmébe az Ember tragédiáját és benne Michelangelo széklábait – bár nem hiszem, hogy látta vagy olvasta, hiszen ennek amúgy semmi köze a technikához!

Ha ebből nem lesz botrány, Magyarországnak tényleg nem kell a művészet.

Az íróknak, művészeknek komolyan el kell gondolkodniuk, hogy netán ne költözzenek el mondjuk Írországba, ahol adómentes az írói, művészi tevékenység. Ugyanis ők, az írek, tudnak valamit, amit Demján úr és a többiek nem. Mert lehet egy pénzembernek szava, hatalma, amíg él, de ha nem köthető hozzá (a pénzéhez!) legalább egy jelentős műalkotás létrejötte, halála után egy évvel a kutya nem emlékszik rá!

De nem kell feltétlenül nyomot hagyni a világban – amíg élünk, éljünk gazdagon a termelő emberekből! Éljen és virágozzék Demjánia!

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (17 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +24 ( 24 szavazatból)
Demján Sándor betiltaná a művészeti szakköröket, 4.9 out of 5 based on 17 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(34)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

34 Reader’s Comments

  1. Mért kéne magyarországnak a művészet, ami nem tud meglenni szabadság nélkül?
    “Ha ebből nem lesz botrány, Magyarországnak tényleg nem kell a művészet.”
    Tényleg nem kell. Ha ingyen adják se kell. Majd ők megmondják, mi kell. Kosárfonás és fafaragás. Rovásírással.
    “Ha ebből nem lesz botrány” :D :D :D
    Ha botrány lenne is, látszat-botrány lenne, az meg minek?
    Tudjuk, hogy nem kell a művészet. Pálinka kell. Kocsmák, romkocsmák meg luxuskocsmák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  2. Na, ettől a rovásírásos mániától kibuktam..
    Kerületünkben is kitették a táblákat két nyelven-rovásírással is.
    Persze, csindaratta ,volt gárdisták, kórus , zene,meg minden köritéssel.
    Na, azóta tanulom a rovásírás fortélyait,ugyanis ilyen írással kérdezem meg a kitalálóját, hogy mire volt jó ez az egész.
    neten, kész fordítóprogram is van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  3. Dolgozni kéne…de hol ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  4. Demjánnak? Egy kőfejtőt tudnék ajánlani…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  5. meg egy kis művészetet :D
    http://www.youtube.com/watch?v=KGCTpfbJvgQ&playnext=1&list=PLC6EFFDB51753ED7B

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  6. A zembereknek meg olyan munkáltatókra lenne szüksége akik alkalmazzák őket a gyáraikban, ahol új értéket állítanak elő mert gyárak sincsenek és fizetőképes kereslet sincs, hogy megvegyük a más termékeit.

    P.S.: A rovásírást melyik irányból kell olvasni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  7. Ez a Szécsényi utód olyat is mondott, h. túl sok a közalkalmazott.
    A közalkalmazottakat nem kérdezte senki ,kiből-miből van túl sok.
    Alighanem a milliárdosokra szavaznának.
    Mellesleg volt nemrégen egy felmérés, miszerint a magyar milliárdosok összvagyona nagyjából annyi, mint kis hazánk államadóssága.
    Még ha ez túlzás lenne is, a lényeget fedi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. Demján mint kőfaragó ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  9. Én a rovásírást középen kezdem el általában olvasni és kétirányba egyidejüleg végzem mindakét szememmel.
    Állítólag így sincs sok értelme , de legalább aki látja a szemeimet közbe az jótröhög.
    ( Kifelé eddig csak az mormota vagy mi tudott bandzsítani )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  10. Dodeskaden én csak héberül olvasok, ősmagyarul nem.
    De egyszer találkoztam a villamoson egy ősmagyar tulokkal, aki szerint ez szégyen, s azóta inkább nem járok villamossal. Kedves hozzáállása nem ösztönzött arra, hogy megismerkedjem az ősi magyar kultúrával.
    (Vagyis a gimiben még tudtam, egyik töri órán megtanultam, de mély nyomokat nem hagyott bennem…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  11. IS!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. Demján is Művész kérem!
    Életművész!
    Megérjük hogy teljesül a vágya, hogy mindenki neki dolgozzon!
    Aztán mint az Ember Tragédiájában, fenyíteni a székláb faragót!
    A munka rovására ne művészkedjünk kérem!
    Tessék művészi szorgalommal dolgozni!
    na de el is köszönök jó éjt

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  13. Demján úr a Nagy Áprilisi Fülkeforradalom győzelme óta egyre többet szerepel a nyulvánosság előtt, és jelentős mértékben aktivizálódott.
    Hol arról nyilatkozott, hogy hozzá nagyon közel áll a szociáldemokrácia és még napilapját, a Népszavát is megvenné, hol Orbán, munkásság és bérből, fizetésből élők ellenes gazdaságságpolitikáját dícséri, hogy a nagy tagdíjú kötelező kamarai tagságot pártfogolja.
    Könnyen beszél az az ember, aki a kapcsolatai révén olcsón szerzett, nagértékű ingatlanokon meggazdagodva tengeti, gond nélkül az életét. Az azonban rendkívül felháborító, hogy a művészeti önképzőköröket is betiltaná. Rendkívül rövidlátó magatartás ez, mert egy nemzet felemelkedése csak akkor következhet be, ha tagjai szabadon fejleszthetik tudásukat, képességeiket, ha az állam polgárai minél magasabb műveltségre tesznek szert. Persze, akkor egyre önállóbbá válnak és jóval kissebb mértékben olgoztathatók “rabszolga”-kén és nehezebben vezethettők félre választópolgárként.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  14. Ostoba, rajtunk élősködő politikusokból, mások verejtékéből, simlikből, fehérgalléros bűnözésből meggazdagodott léhűtőkből van elegünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  15. Orbán András Lajos

    Milyen érdekes egyes ,,emberek,, pálfordulása, ugye emlékszünk hogy pont a Demján (nem úr) volt az aki a Kádár rendszer kellős közepén elkezdte gebinben építeni a nagy áruházakat……….Neki lehetett, anyagilag is biztos megérte, nyalta a KB. hátsófelét………..Azóta megvilágosodott, most ő diktál a pénzéért cserében a csutiszörny teljesíti minden elképzelését…………Szomorú hogy ilyen gátlástalan emberek mint Demján, vagy Csányi az állományváltáskor simán kitudták rabolni az országot (Antall, Boross éra)……….Most meg osztják az észt, ennek a csutiszörnynek, aki boldogan minden teljesít a suska reményében………..Hányinger kerülgeti az embert!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  16. Igaza van! Kártyavesztességre kell szakköröket alapítani! Az, az igazi úri huncutság!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  17. Gregory Blunder

    Demjánka Sanyika! Ki vagy te, hogy eldöntsd egy magasabb szellemi érték szükségességét? Nyalhatsz ugyan, de rád nincs szükség itt! Fel sem éred ésszel hogy mi a művészet! Méylségesen lenézlek!

    Egy (művész)ember

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  18. írástudatlan

    Legyen jó sok szakbarbár, értelmiségi bunkó, nagyképű, semmihez nem értő közgazdász, jogász, kanász, műszaki félőrült.
    (Ezúttal elnézést kérek, minden olyan nem bölcsész, nem művész értelmiségitől, akit megbántok, akad olyan is…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  19. Betiltanám Demjánt.
    Szarrá kereste magát itthon, sokan tudják milyen üzletemberként tehette ezt, még a gulyáskommunizmusban. Most meg azt hiszi, joga van arra, hogy Messiásként szónokoljon. Elfekvőbe vele!
    Ajánlom a betiltásra felszólított művészeti ágak képviselőinek, állítsanak emléket nagyságának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  20. Ne háborodjatok fel! Demján már tud valamit!Legalábbis azt biztosan, hogy ez a korlátolt agyú Viktor, önként, és dalolva teljesíti minden kimondott, és kimondatlan óhaját.Azt is tudja, hogy az elkövetkező években nem kell (szabad) olyan firlefrancos dolgokkal foglalkozni, mint a művészet! Még szakkörben sem! A megszerzett tudás mellé, az oly fölösleges…Minek a művészet, de még a csírája is, egy olyan világban, ahol nem gondolkodó bábokká silányítják le az embereket!
    De hol vannak ebben a történetben a művészetek mesterei??? Miért nem kiabálnak???Minden területen tombol a téboly, és néma csend mindenhol…
    “Művészek!!!”Mivé lettetek???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  21. Ha Demján ekkora baromságot tud mondani, akkor szerintem nincs szüksége Magyarországnak ennyi Demjánra.
    Az 1800-as években (és gondolom, korábban is) sokan szalonnát csomagoltak a verseskötetek kitépett lapjaiba.
    Demján meg már eleve ki sem engedné adni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  22. - Láttad a mai újságot?
    – Igen.
    – Mi volt benne?
    – Töpörtyű!

    Ez a jövő, demján kívánsága szerint!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  23. Drágáim, most kezdtem el nézni a kommenteket – mindent elírtatok előlem.
    Jó lenne, ha elkezdenék most már teremteni – akár a melós – munkahelyeket is, ahol az a sok harcedzett technikus bevethetné magát.
    Nekem úgy tűnik, DS nem tudja, mit takar a szakkör és a technika fogalma.
    A kettőről együtt sincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  24. Valaki hozzáértő inditsa el legyen szives a “Tiltsuk be Demjánt” a Facebookon!
    Momenttel együtt asszem sokan csatlakoznánk.
    Már megint József Attila :
    FARSANGI LAKODALOM
    Tőke és Fasizmus jegyesek
    Minden külön értesítés helyett.
    Kuka kakuk mekegett,
    kis göndör domb röfögött,
    mosoly szállt az érre
    s a kiázott fák töve
    sárga foggal röhögött
    a lakzi hírére. Lám, lám.
    “- Édes úrnőnk házasul!
    Hé munkás! Hé bércseléd!
    Meghívott a tőke!
    Itt a levél, legalul
    napszám-pengő a pecsét -
    kétség nincs felőle!” Lám, lám.
    “- Görbe karónk meghízott!
    Kolbász lesz belőle, ám
    paraszti bendőbe!
    Napszámos is inni fog -
    sárga bor a láthatár,
    pezsdül erjedőbe!” Lám, lám.
    “- Kiki ezer egeret
    kap a mezőn – fogja meg!
    Jó lesz egyelőre,
    az idén, hogy spájz legyen
    s hogy ne álljon üresen
    a kamra jövőre!” Lám, lám.
    “- Mert a tőkés uraság
    nem az ördögök menye;
    ég a főkötője!
    Ezért áll a napvilág
    helybe, mint a jegenye
    viharos időbe.” – Lám, lám.
    1930. nov.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  25. Buckakövi Ödön

    Ott helyben miért nem lett botrány? Mennyire balga, vagy félős rektornak, oktatónak, diáknak kell ahhoz lenni, hogy senki ne kezdjen el abban a pillanatban hörögni, vicsorogni amikor ezt hallja? Ez szomorú…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  26. Nekünk kell demjanizmus=pénznyelő automata!!!!
    A félművelteknél rosszabb nincs.
    Ilyen ez a napraforgó, mint akiket hullámok hánynak-vetnek, és akik ide-oda sodródnak!!!! A pénznek szaga van, nagyon büdös lehet tőle!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  27. szomorú ember

    Ki nem kakilja le demjánt?
    Ez a pasi kommunistább volt skálás korában mint Marx-Engels-Lenin együtt, most meg handabandál a FIDESZ árnyékában.
    Jellemes ez a manusz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  28. A művészek meg Demján-testvért tiltanák be! EGÁL!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  29. A művészetek tanulása mindig is része volt az elitek képzésének. Praktikus okokból. Ugyanis olyan készségeket fejleszt ki a zene, a képzőművészet, a tánc, amelyek bármely szakma magasszintű műveléséhez, és a vezetői képességekhez is szükségesek.
    Együttműködési készség – koncentrációs készség – kitartás – kifinomult, pontos észlelés.
    A kezdeményező-készségről, a kreativitásról nem is beszélve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  30. Megérkeztünk a kommunizmusba. Sztálin mondta, “Írók, írjatok jó műveket”, mert ugyanis túl sok volt az író, kevesebb író kellett, csak azok kellettek akik-Sztálin szerint- írtak jó műveket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  31. Demján biztos nem olvasta a Fahrenheit 451 c. regényt, bár úgysem értené !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  32. Gregory Blunder

    bumburi 6:44:
    Aláírtunk már petíciót, tiltakoztunk a Művészeti Alap – későbbiekben Művészeti Alapítvány – tagjaiként, elvették már tőlünk is a vagyonunkat (ami nem a mi tulajdonunk, hanem a KÖZ-é)! Szóval hallatjuk a hangunkat, de ovi és bandája nem tárgyal velünk, ahogy a tűzoltókkal és sokakkal sem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  33. D.S. a Bp-i Pártbizottság tagja volt és Marjai elvtárs kártyapartnere, és mint ilyen mindig mindent el tudott intézni. Az áruházában volt csak banán és minden olyan cikk, amiről máshol még csak nem is álmodtak. Külker jogot kapott és míg más nem tehette, közvetlen importált, kihagyva a szakkülkereket. Ő akkor is kiváltságos volt és most is. Súlyos gericbeteg!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  34. Rakjuk össze Demján úr gondolatát és Schilling Árpád művészet melletti kiállást. Gondolok itt arra, hogy például egy technika szakkör alatt, reszelés közben is vidáman lehet verseket szavalni. Ennek több pozitív hatása is lenne: a művészpalánta közben valami maradandót is alkotna (teszem azt szavalás közben kifestené a WC-t), másik oldalról pedig a munkáspalánta is művelődne és megismerkedne a magyar és a világirodalom klasszikusaival.

    http://bastya.blog.hu/2011/05/05/nyilt_level_a_magyar_muveszekhez

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos