Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szorosan Goebbels nyomában az Orbán-kormány 2011. április 23. szombat 18:52 | FH/AN

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szorosan Goebbels nyomában az Orbán-kormány

Budapest – Ami Magyarországon zajlik, az csak a goebbelsi propaganda jelzőjével írható le. Az Igazságügyi (!) Minisztérium szerint az LMP, az MSZP és a Jobbik közös politikai játszmája az ártatlan Fidesz és a cigányokat szerető magyar lakossággal szemben az, ami Gyöngyöspatán történt.

A magyar vidék súlyos szociális helyzetének a következménye, hogy Gyöngyöspata a hétvégén politikai játszma színterévé, az ott élők pedig annak áldozatává váltak – közölte szombaton délután az igazságügyi tárca. Közleményük szerint sajnos vannak, akik a feszültség szításában érdekeltek.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint a kormány megkezdte annak a foglalkoztatás-, szociál- és oktatáspolitikai programnak a végrehajtását, amelynek köszönhetően romák és nem romák fognak egyre többen munkához jutni, részesülnek felzárkóztató ösztöndíjakban és javulnak majd az életkörülményeik. A kormány vállalta azt is, hogy az európai uniós elnökség kapcsán elkészíti az unió roma keretstratégiáját. Mindez azt jelenti, hogy helyben – éppen Gyöngyöspatán is –, valamint az európai színtéren számos tárgyalást folytatnak annak érdekében, hogy rövid távon elérhető felzárkóztató programok, hosszú távon pedig tartós megoldás születhessen a szegénységre és a társadalmi konfliktushelyzetekre – fogalmaz a közlemény.

A tárca szerint nem fogják hagyni, hogy ezt az építkezést Gyöngyöspatán vagy másutt megzavarja félelemkeltés, az indulatok gerjesztése vagy a politikai provokáció.

A minisztérium szerint “sajnos vannak, akik nem ennek a problémának a megoldásában, hanem a feszültség szításában érdekeltek: az LMP és a Jobbik törekvései mögé gyorsan felsorakozott az MSZP is”.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +13 ( 17 szavazatból)
Szorosan Goebbels nyomában az Orbán-kormány, 5.0 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(56)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

56 Reader’s Comments

  1. Issheer! És Orbán – Vona keresztapja – hová való?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  2. Sajtkukac: Vona alá ? :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  3. Sem az MSZP , sem az LMP nem tesz semmit. Sumákolva nézik, ahogy a védtelen cigányokat a legkülönbözőbb terrotr legények megfélemlítik. Ki kezdeményezett közülük fellépést ezekkel a gárdákkal szemben, Védőfalat kellene vonni a fenyegetet cigányok és a gárdisták közé. Nr lessék a sültgalambot. Az orbán banda nem tesz semmit a romákért. Álljanak ki határozottan az ellenzékiek. Nem politikai haszonszerzés céljából, hanem azért mert egy demokratának kütelessége megvédenie a gyengét!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  4. Nem egészen világos számomra Nyul György javaslata. Mit akar tulajdonképpen? Gettót? És milyen pénzből hoznák létre azt a bizonyos falat? És mit szólna hozzá a világ közvéleménye? Ugyanazt mondaná, amit Izraelnek a biztonsági falért. Pedig annak súlyos oka volt. Netán ki kellene jelölni a cigányoknak egy területet és autonómiát adni? Menekülttábort a saját hazájukban? Mert nekik is Magyarország a hazájuk, még akkor is, ha a többség megveti őket. Vagy megszüntetni a Jobbikot? Lehetséges lenne ez egy demokráciában, ahol szólásszabadság van és szabad választások? Nem a kormányt kell elitélni, hanem a népet, amely a szavazataival a Parlametbe segítette őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. Kedves efraim! Nem gettófalat, az a fasiszták szokása volt a demokraták saját testükből védöfalat vonni. Odamennek, ahol a gyengéket fenyegetik, és védelmezik őket. sajnos úgy hallottam hogy ebben a helyzetben A politikusok husvéti szünetet tartanak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  6. Itt megismétlem véleményem!
    “Este a 8 órás hírekbe bemondták, amit majd biztos kommunikálni fognak Brüsszelbe, az egész ügy hátterébe egyértelmű, hogy az LMP és a Jobbik áll, hozzájuk csapódott az MSZP! Megtudják magyarázni hogy a “tákolmányt” 2 hét alatt átnyomták a parlamenten, miért kellett másfél hónapot várni, a szélsőjobb elleni fellépésre, legyek Szijjártó segédje! Pedig ennél már az is jobb lenne, ha békává változna az ember!!!!!!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Nem vádolják meg a véderősöket 2011. április 25. hétfő

Farkas Flórit elzavarták Gyöngyöspatáról 2011. április 25. hétfő | AN

A bíróság felmentette a véderősöket 2011. április 25. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos