Ronai and Ronai
AMERIKAI

Nyolcezren voltak a Charta tüntetésén 2011. április 16. szombat 11:11 Forrás: FH

  • Hozzászólások(60)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Nyolcezren voltak a Charta tüntetésén

Budapest – Szombaton délután 3 órától fél hatig a Batthyány-örökmécsesnél tartott demonstrációt a Magyar Demokratikus Charta. A szerveződés egyik szóvivője, Vágó István szerint a nemzeti együttműködés rendszerében korántsincs akkora egyetértés, mint amilyet a kormánytöbbség sugall.

Konrád György író, Vitányi Iván országgyűlési képviselő és Heller Ágnes filozófus általunk már közreadott videoüzenetével kezdődött meg a Magyar Demokratikus Charta tüntetése szombat délután a Batthyány-örökmécsesnél 15 óra után nem sokkal, Budapesten. Mindhárman a készülő alaptörvényt és az alkotmányozás folyamatát bírálták.

Vádolom Orbán Viktort és kormányát, hogy elárulta a köztársaságot – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a rendezvény vezérszónoka. A volt miniszterelnök összesen tizenegy pontban foglalta össze azt, amivel a mostani miniszterelnököt és kormányát vádolja. Azt mondta: meghamisítják és ellopják történelmünket.

Lábbal tiporják a szabad sajtót, politikai célra használják fel az ügyészséget és megfélemlítik a bíróságot. Az Orbán Viktor és kormánya elleni vádak között említette a volt kormányfő, hogy korlátozzák szerinte a szellemi-kulturális élet szabadságát, “bűnös érzéketlenséggel” figyelik a szegénységet, szétzilálják a közszférát, tétlenül nézik és tűrik a legszegényebbek elleni erőszakot, elszigetelik Magyarországot a világtól és Európától, Orbán Viktor pedig egyeduralomra tör – sorolta.

Gyurcsány Ferenc szerint a feladat most az, hogy meg kell szervezni a demokratikus ellenzéket. Úgy látja: nem lesz elég leváltani ezt a kormányt, meg kell alkotni a nyugatos polgári Magyarország programját, és újra kell építeni a köztársaságot.

A beszédet sokszor taps szakította meg, többen a színpad közelében azt skandálták, hogy “Orbán, takarodj!”. A volt miniszterelnök előtt többen felszólaltak a készülő alkotmány, illetve az alkotmányozás ellen, a köztársaság mellett, a demokrácia helyreállításáért, illetve a szegényeket sújtó intézkedések ellen. A szónokok között volt Iványi Gábor metodista lelkész, Bauer Tamás közgazdász, korábbi SZDSZ-es képviselő és Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF korábbi szóvivője.

A demonstrációval is az új alkotmány ellen tiltakoznak, amelynek hétfőn lesz a zárószavazása a parlamentben. A szervezők szerint a készülő alaptörvény alig leplezett célja, hogy a jelenlegi többség világképét erőltesse rá az egész országra, és lehetetlenné tegye a kormány leváltását.

A helyszínt rendőrök biztosították, atrocitásra nem került sor.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (36 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +58 ( 58 szavazatból)
Nyolcezren voltak a Charta tüntetésén, 4.7 out of 5 based on 36 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(60)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

60 Reader’s Comments

  1. Jajj! Mindig elfelejtem: minden tiszteletem Oláh Ibolyáé, aki a technikai problémák miatt zenei kíséret nélkül adta elő a Magyarország című számot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  2. Et tu mi filii, Pálfy! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  3. Nagyon jók a beszámolók! Komolyan!
    Jó, hogy ilyen sokan leírtátok, mert a közvéleményt a tudósítások teljesen félrevezetik.
    Köszi Nektek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Tibor,
    a zenekiséret hiánya csak még jobban kiemelte a HANGOT. Eddig is szerettem Oláh Ibolyát, most már tisztelem is.
    Milyen most a helyzet a Kossuth téren? Ha arra jártok vigyetek valamit a demonstrálóknak Ti is! Én ma sajnos ki kell, hogy maradjak az eseményekből pl LMP tüntetés, de hétfőn is lesz tüntetés/nap….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  5. Caveman,
    Ma egészségügyi okokból maradtunk itthon, pedig a tűzoltóknak szerettünk volna vinni valamit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  6. Bizony, minden tiszteletem Oláh Ibolyáé, már csak azért is, mert bevállalta!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  7. Na igen, a Kossuth téren találkoztunk az egyik “főhugyos”-sal Gonda Lászlóval. Meg is kérdeztem tőle, hogy netán vizelési ingere van? Vitatkozni akart velem,- és másokkal is – de úgy látszik emlékeznek a 2006-os szerepére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. Iderakom a Milla tüntetés linkjét:

    http://vimeo.com/22501766

    Ha nem jön elő valakinek, akkor Csillag Ádám neve alatt megtaláljátok a keresőkben.

    Ha lesz a Chartáról is, az is ott lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  9. Lassan nem lesz elég, hogy tüntetünk az egyik szerveződésnél, aztán meg a másiknál is, meg a harmadiknál. Nem elég a tüntetés, el kellene indulni vidékre, felhomályosítani a bizonytalanokat.
    A Fidesz azért tart ott, ahol ma tart, azért tudta megnyerni – többek között – ezt a választást, mert mint a hangyák dolgoztak, minden lépcsőházba, minden lakásba bementek, agyat mostak, és mosnak ma is. Tudok olyanról, hogy az agitátor megfenyegette a polgárt, hogy baja lesz, ha nem rájuk szavaz.
    Nekünk nem fenyegetni kell, hanem felvilágosítani…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. Tibor! Koszonom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Aki Orbánra szavaz, az Putyinra szavaz 2014. március 25. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos