Ronai and Ronai
AMERIKAI

Ezren kerülnek lapátra a közmédiumoknál 2011. április 13. szerda 14:42 Forrás: Napi Gazdaság

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Ezren kerülnek lapátra a közmédiumoknál

Budapest – Bár a közmédiumok átalakításakor eredetileg azt állították, hogy mindenkire szükség van, aki dolgozni szeretne, ezt a bejelentést már akkor sem lehetett komolyan venni. Ami idáig is bizonyos volt, az mostanra hivatalossá vált: érdemi leépítést hajtanak végre a közmédiumokban az év végéig.

Ezt Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója jelentette be. A szakszervezetek szerint ez akár 1000-1200 ember elbocsátását is jelentheti.

Böröcz István a Napi Gazdaság reklám-média konferenciáján elmondta, január elsejével a négy közmédium (MTV, Magyar Rádió, Duna TV, MTI) munkatársainak 90 százaléka átkerült az alap szervezetébe, a korábbi kollektív szerződésekkel, szmsz-ekkel, vállalatstruktúrákkal együtt, külön divíziókban, így jelenleg összesen 3063 munkavállalója van az MTVA-nak, mintegy 300-an pedig a zrt.-knél dolgoznak.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója szerint folyik az MTVA struktúrájának építése, amivel párhuzamosan olvasztják le a divíziókat, teljes megszűnésük, az új struktúrában történő működés a harmadik negyedévre várható. Az év végéig elkészülhet a jelenlegi kollektív szerződéseket felváltó közös kollektív szerződés, létrehozhatják a közös bérrendszert, és végrehajtják a tervezett leépítéseket is.

A gazdasági napilap konferenciáján elhangzott, a közmédia 3300 embert nem tud eltartani, de nem is szabad. Az összevonásokkal és az elkerülhetetlen létszámleépítéssel felszabaduló forrásokat tartalomkészítésre kívánják fordítani, ez már a jövő évben érzékelhető lesz a magyar médiapiacon.

Böröcz az érdeminek és lényegesnek aposztrofált leépítés pontos mértékéről nem beszélt, ám szakszervezeti értesülések szerint bő egyharmados, azaz 1000-1200 fős csökkentés várható.

Kérdésre válaszolva azt ugyanakkor elmondta: már tudják, pontosan hány munkavállalót és honnan fognak elbocsátani, de életveszélyes lenne számokkal dobálózni addig, amíg a szakszervezetekkel nem egyeztettek.

A vezérigazgató kijelentette: már az idén felszabadítják a Duna TV ingatlanát – ezt a jelenlegi recessziós piaci helyzetben nem kívánják értékesíteni, más módon hasznosítják majd -, a médium a Kunigunda utcába költözik, miközben az MTI még egy darabig marad a Naphegyen.

Sajtóértesülések szerint a hírügynökség költözik a Duna TV székházába, és a sokkal jobban értékesíthető naphegyi ingatlant fogja eladni az MTVA.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Ezren kerülnek lapátra a közmédiumoknál, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

12 Reader’s Comments

  1. Ismét szeretném megköszönni a beígért évi 100.000 munkahelyet! Hol is tartunk az elmúlt 1 év alatt? -100.000?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  2. Újabb 1000 átvágott és ellehetetlenített ember. Ráadásul olyan ezer, akik megfogadták Orbán Viktor választások előtti kérését és kitartottak, s reménykedve várták a miniszterelnök hatalomba való visszatétérését.
    Ismét leírom: A mór megtette kötelességét, a mór mehet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  3. Politikai tisztogatás is, mikózben az Echo tv teljes gárdája átkerült .Abból tv-ből, ahol nem a tehetség, a hozzáértés a mérvadó, hanem a gyúlólködés az elsőrendü feladat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Közszolgálati tv !? Miről beszélünk?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. Sajnálom azokat akik balra szavaztak és ki lesznek rugva. Viszont biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok is akik jobbra szavaztak. Na azokat nem sajnálom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  6. Na hat eppen ez a kulonbseg. A munkehelyed nem fugg a politikai beallitottsagodtol egy demokraciaban. Lehetsz komcsi vagy skinhead, amig beszelsz addig szabad velemeny nyilvanitas miatt , nem szamit hogy hova tartozol. Rogton mas azonban a kerdes ha teszel is valamit. Rengeteg kell meg tanulni MO-nak a demokraciabol. Eddig a rendszervaltstol idaig (1989-2011) elegtelen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. akinek volt gerince,/D.Tóth Kriszta/ ,magától is eljött onnan.Egyébként ki nézi a “közszolgálatit”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. Na ez az “mucus”, amit magam is megkérdezek valamennyi, ezen témát érintő cikket kommentelve!
    Egyszerűen föl nem foghatom, mivégre ez a nyomulás a “közmédiumok” elfoglalására, amikor azok műsorait szinte senki (kb. 5-10%?) nem nézi/hallgtatja?! Vállalni a nyíltszíni botrányt, a meglehetősen gusztustalan emberek (Belénessy, Böröcz, stb.) folyamatos hízelkedéseit, buta és tehetségtelen emberekkel tolulásos műsorokat, szimplán hazug “híradókat” készíttetni? Hát mivégre? Ugyanazt a stílust, amit az MTV/MR-ben igyekeznek meghonosítani, már sokkal gyakorlottabban és “magasabb színvonalon” művelik a RémHírTV-ben, illetve a TachoTV berkein belül? Magasabb jövedelemhez, közpénzekhez pedig más módon is hozzá lehet juttatni a hűséges műsorkészítőket! Nem?
    Szerintem a Fideszhez csapódott, egykori pártállami dinoszauruszokban él még mindíg ez az atavisztikus vonzódás az MTV/MR iránt. Húsz esztendeje kis senkik voltak ott, s most “meg akarják mutatni”! Ám tegyék, de nem lehetne valahol egy játszószobát berendezni nekik, minden szükséges tévés/rádiós felszereléssel? Valamelyik zártabb intézményben? Olcsóbb is lenne, az ellenzék és az EU sem tiltakozna, az ápolókat pedig pont ezérgt fizetik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  9. De biztosak a dolgukban! Már azokat sem fizetik meg, akik a lelküket eladták? A hazugság, a csalás, az átverés magától értetődő elvárás, és még ezek közül is szemezgetnek????
    Már nem is a hazugság a legnagyobb baj, – talán? – hanem elvárásának a következménye: a FÉLELEM! A bizalmatlanság létforma lett nálunk? A kádárkorban mondtuk, hogy még az sem igaz, amit kérdeznek. És most? (lásd alkotmányozási körkérdések…)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. bruckenbacker kapitány

    Viszont 3 hónap csökkentett munkanélküli járadékra jogosultak, hogy hamar visszavezessék őket a munka világába, ami ha nem sikerül gyorsan válogathatnak az adózók pénzéből 150000 közmunkahelyre ahol bármilyen képzettségüktől eltérő munkát el kell végezniük, ami produktív, hozzáadott értéket teremtő nyilván,hasznot, profitot termel, vagy társadalmi szempontból hasznos. Csa az a kérdés melyik társadalom szempontjából.
    Remélhetően nem kell találkozni mégegyuzser ilyen felirattal: A MUNKA FELSZABADÍT

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Csatlakozom az előttem íróhoz: ki nézi/hallgatja őket?
    Nem kár értük. Aki érti a szakmáját, tovább is megél, aki ejtőernyős volt, az meg I.J.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. A prostituálódásnak megvan a következménye. A behódolásnak, igazodásnak sokszor ez a megalázó végkimenetele. A bátor gerincesség, kiállás a gazemberekkel szemben kifizetődöbb szokott lenni. Nem tudnak a fejünkre nőni ( és azután rákullantani). A nyúl viselkedéstől elpofátlanodnak és megállíthatatlanokká válnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Katasztrófális helyzetben a királyi televízió 2011. június 2. csütörtök | AN

Rákay először az Aranyágat nyírta ki 2011. május 3. kedd | AN

Krizsó után Nikát is száműzték a Ma Reggelbe 2011. április 14. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos