Ronai and Ronai
AMERIKAI

Merkel elkapja Orbánt? 2011. március 16. szerda 20:41 | Pele

  • Hozzászólások(90)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Merkel elkapja Orbánt?

Budapest – Bár sem Bécs, sem Moszkva, sem Brüsszel nem parancsol nekünk, mondta Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédében, mégis lehet, hogy Berlinben kell majd a a magyar miniszterelnöknek felelnie szavaiért. Angela Merkel környezete ugyanis felettébb furcsának találta a magyar politikus nemzetiszocializmusra utaló kijelentését.

Csak egy őrült akarhat egyetlen beszéddel annyi ellenséget szerezni magának, mint amennyit Orbán Viktor szerzett a március 15-i ünnepi szónoklatával. Az nyilvánvalóan érdektelen, hogy a szlovákok szélsőséges politikusa, Slota azonnal visszaszólt a magyar miniszterelnöknek, de az Amerikai Népszava információi szerint több Magyarországon működő nagykövetségen is lázas munka folyt ma; híreink szerint jelentéseket küldtek anyaországukba, miket is mondott a magyar kormányfő. Forrásunk szerint heves reakciókat váltott ki Németországban Orbánnak a következő mondata: “A XX.század pusztító eszmeáramlatainak – a kommunizmusnak és a nemzetiszocializmusnak – feltalálói között egy magyar nevet sem találni. Senkitől sem tűrünk tehát kioktatást, és mindenkitől elvárjuk, hogy a magyaroknak megadja a kijáró tiszteletet”.

Az Amerikai Népszava úgy értesült, hogy főként Németországból érkeztek ideges reakciók; vajon helyesen értelmezik-e az orbáni beszédet, azaz a miniszterelnök a németek fasizmusáról akart szólni bértapsolóitól körülölelve.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (40 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +65 ( 73 szavazatból)
Merkel elkapja Orbánt?, 4.9 out of 5 based on 40 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(90)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

90 Reader’s Comments

  1. Gonoszka
    Orbán számomra nem Úri ember!
    Eszem ágában sincs beszélni vele!
    Minden erőmmel harcolni akarok ellene hogy tűnjön el a hatalomból, csőcselékével együtt!
    De nem az Ő eszköztárával, mer akkor mi is csőcselékké válnánk és azt nem szeretném.

    Egyszer valaki párbajra hívta Einsteint, akkor Ő azt mondta: rendben, de mivel a kihívott választ fegyvernemet, én a matekot választom, Ön pedig halott!
    Valahogy így!
    Ha erkölcsileg többre tartjuk magunkat Orbánéknál, akkor viselkedjünk is úgy, még a legkeményebb harcban is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (39 szavazatból)
  2. Mi a Viktorianizmus? Olyan politikai stílus, irányzat, amelynek szereplője minden erejével arra törekszik, abban hisz, hogy a hatalmát akár népe pusztulása, a jószomszédság feladása, a bevált szövetségek felszámolása árán is véghez viszi. Nagy elődei példáját pl.Adolfot,vagy Napoleont követve, mint elefánt a porcelán boltban, úgy tiporja szét a kultúr környezetet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (34 szavazatból)
  3. Az EU legnagyobb nettó befizetője Németország… Tehát már csak ezért is érdemes lenne vele jóban lenni. No meg aztán ifjú fegyelmes urunk, bölcs vezírünk s nemzet(meg)vezetőnk nem oly rég még a németek felé fordulva lazítani akarta az “anglomán” kötődést.
    A németek földrajzilag is közelebb vannak, gondolkozásuknban, életvitelükben, történelmileg, kulturális téren is sokkal közelebb állnak hozzánk. Üsse kavics. legyen, ha ez kell!
    Már az oroszok (szovjetek), angolok után a németek is feketeseggűek lettek?
    … csak nem az a baj velük, hogy elismerték, szerették a “pufajkás” Horn Gyufát?
    Megboldogult nagyapám egy mondása jut az eszembe erről: “A kutyát, amelyik belemar abba a kézbe, amelyikből az ételt kapja, azt le szokás lőni.”
    Értse mindenki ahogy akarja, gondoljon ezután mindenki, amit akar…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (43 szavazatból)
  4. Emlékezzünk egy korábbi viccre: Angéla néni, Angéla néni, bánt a Feri – egy kis törpe/politikai/ rángatja ANGELA MERKEL szoknyáját Gyurcsány Ferencre árulkodva. A felcsúti beteg állapota azóta romlott, tessék a fentiek után komolyra venni az állapotát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  5. Orbán számára “ez a harc lesz a végsö” …. Ez egy hatalmi tébolyban szenvedö utcai harcos !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (33 szavazatból)
  6. Egyet értve az itt szólókkal külön kiemelem azt a szomorú de valós tényt, hogy ezt az elmebeteget és janicsárjait, tettestársait Magyarországon, törvényesen a népünk juttatta hatalomhoz.
    Ebben a helyzetben csak a korlátolt szavazóink, a félrevezethető hiszékeny értelem nélküliek, a hozzá nem értők, a szellemi leépültek tehetők felelőssé nehézségeinkért.
    Ország és világ előtt bizonyította a Gyurcsány és Orbán között lefolyt vita, hogy ez az embere egyszerűen stupid, és csak a veleszületett ravaszsága hozta egyre feljebb. Egy semmihez igazán nem értő kókler, egy szemfényvesztő hazug csaló.

    Köszönjük meg népünknek, mint ahogy megköszönhetjük a fasizmusban való részvételünket is. Ne csodálkozzunk a következményeken, de legalább annyit tegyünk meg, hogy a következő lehetőséget jól kihasználva nem a populizmusra, nem a klerikalizmusra, hanem a józan, jól átgondolt érdekeink szerint fogunk szavazni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (38 szavazatból)
  7. Gusztáv kedves, 20 év van közöttünk. Hitler, Sztalin és Rákosi.
    Hidd el nekem, Orbán csak olyan szavakat ért,………
    Orbán egy közönséges gyilkos, aki gondolkodás nélül hordájával
    a tömegbe lövet. Orbánt nem elég legyőzni, meg is kell semmisíteni.
    Az Orbánok, Kadhafik ellen a harc kíméletlen. Nézd meg Lázár,
    Szijjártó, Pintér és a többiek arcát. Melyikre bíznád a macskádat?
    Amit te könyvből tanultál, átéltem. Játszótársat iskolatársat 44-ben
    első, ébredő szerelmet 52-ben, barátokat 56-ban vesztettem el.
    Elég!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  8. Gonoszka!

    Én is le akarom győzni Orbánt, Lázárostúl, Kövérestűl Szíjjártóstúl hidd ell!
    Mégpedig úgy soha többé ne legyen esélyük hatalom közelbe jutni.
    De nem vérrel és fegyverek zajával!
    A te általad megjelölt út csak a temető csendjének békéjéhez vezet, én másra vágyom.
    A korod előtt meg a legmélyebb tisztelettel hajlok meg!
    Ha zavar a tegező hang ird meg és másképp lesz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  9. Na, ne viccelj.
    A természet keményen teszi fel a kérdést. Ha nem pusztítjuk el Orbánt, ő pusztít el minket. Ez létségtelen. 400-on felül van azoknak a száma, akik megfagytak a télen és nagyrészük a saját lakásában, nem lévén élelemre, fűtőanyagra pénzük.
    Gyerekek nem járhattak iskolába, mert fűtés nem volt.. Gyerekek éheztek, mert
    az iskolában nem kaptak enni és mai napig sem főznek a konyhák, mert nincs
    kifizetve az élelem ára, a dolgozók munkabére.
    Szijjártónak 2 millión felül a havi fizetése, mert az neki jár. Papcsák duplán vette
    fel a pénzt. Budai a legjobban fizetett,… soroljam még?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  10. Ha Orbán és bűnöző bandája bebetonozza magát, talán már a jövő évben komoly veszélyeknek, éhséglázadásoknak is elébe nézhetünk. Addig kell ezt az őrült mitugrálszt alvezéreivel együtt eltakarítani, amig arra halvány esély van. A széplelkek politikai bájcsevegése annyit ér, mint halottnak a szentelt víz. A március 15-i, távolságtartó összejövetelek semmin nem változtatznak. Csak százezres, vezetőkkel rendelkező komoly és hangos tüntetések -NEM RANDALÍZORÁSOK- rémiszthetik meg ezt a bandát. Ideje lenne, hogy észre térjen az MSZP, LMP, a szakszervezetek, az értelmiség és minden kárvallott!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  11. Gonoszka
    Igen pont ezekért a dolgokért kell, száműzni végérvényesen.
    Attól hogy nekem más a véleményem, még lehet hogy Orbán és Társai Kft úgy fejezi be a pályafutását ahogy te elképzeled, de az az egész népnek ártana a legtöbbet.
    Jó úton halad Orbán szekértábora effelé a cél felé, de jó lenne előtte megállítani őket, míg még nagyobb pusztulásba nem rántják Hazánkat Európa közepén!
    Ha csak arra a nagy Nemzeti agylázára gondolok, Nemzeti konzultáció, Nemzati Adó, Nemzeti nyomozó, színház , vasút egyebek, akkor már csak azt várom mikor hívja össze a Nagy Nemzetgyűlést, mint megboldogult 89-es Román elődje! Vajon adatik e neki idő, hogy egy Nagy Nemzeti Temetőt is felavasson!?
    Isten Óvja meg ettől Hazánkat!
    Nem kívánom neki hogy így végezze, inkább vonuljon el a feledés homályába és átlag ember szintjén gondoskodjon népes családjáról!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  12. Nagy idők tárgya
    Veled egyet értek!
    Egy ekkora összefogásnál ott a helyem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  13. Gusztavnagy!
    Az igazság mindig győz! De van olyan igazság, amely csak 200 évvel később győz. Mit ér az?
    Ez a gazember tudatosan, felkészülten érte el a hatalmat. Hazugságok dömpingjével, tudatos és szervezett kábítással. És ez nem elég: most “igazságot” akar szolgáltatni a vesztesek körében (jaj a legyőzötteknek?!), és mellette felrúgja a megegyezéses társadalmi berendezkedés szabályait, az alkotmányt.
    Általában nem értenék egyet azzal, hogy egy bukott kormányt vádlottak padjára vigyenek, ha az jó szándékkal, de esetleg tehetségtelenül dolgozott. De az ilyen pszihopata és bandája a megbuktatásukkor semilyen kíméletet nem érdemel. Le velük bármilyen eszközzel, a bosszútól azért akkor is eltekintenék.
    És ha már említem az alkotmányt! Szerintem annak az a lényege, hogy a nemzet, a társadalom helyes működtetésére felhatalmazott, megválasztott társaság: a parlament és a kormány a társadalom tevékenységét összehangolja és a népet szolgálja. Amit most gyártanak alkotmányként, az a fordítottjáról szól: minket szolgáltatnak őértük!
    Lásd a vörösiszapot! A kormánynak feladata kell legyen a határok védelme, a természeti katasztrófák megelőzése és elhárítása, stb. Mit tettek? Azonnal gyüjtést szerveztek és bűnbakot kerestek. Egy percig sem jutott eszükbe, hogy ők a hunyók!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  14. Hát, kedves tesókáim, én azt hiszem nem tőlünk függ, hogy milyen módon lehet leváltani Orbánt. Demokratikus úton biztos nem, mert itt Orbán alatt már választások nem lesznek. Tehát még ezt is ő határozza meg. Ha viszont azt akarjuk, hogy leváltása ne kerüljön a magyar emberek vérébe, akkor nagyon gyorsan rehabilitálnia kell ennek az országnak Gyurcsányt, mert nélküle nem fog menni. Éppen ideje, hogy ez a nép végre életében rehabilitáljon valakit. Ami viszont biztató: már az ős fityiszes szomszédaim is kezdik elhinni, hogy nem is Gyurcsány a hibás. Sőt a március 15-i ünnepség fizetett tapsolói miatt már hangosan röhögnek a kocsmában is. Tehát, vezér kell, aki irányt tud mutatni az országnak az Orbán teremtette káosz utáni időkre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  15. Dürrenmatt : Der Besuch der alten Damen.
    Egyre többen járnak új cipőben. és jó szívarokat kezdenek szívni.
    Egyenlőre hitelbe ! :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. Erről a hatalommániás, címeres marháról minden lepereg. Tartok tőle, hogy félreállítani csak erőszakkal lehet. Kedves feleim, ne áltassuk magunkat, senki nem fog bennünket megszabadítani ettől a pszichopatától, csak saját magunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  17. Egyetértek todor48-al abban, hogy az OVis-t már nem lehet demokratikus úton eltakarítani. Akkor sem, ha valami csoda folytán 2014-ben nem ő győzne, mert ugye az emberei 9-12-16 évig törvényes úton a helyükön maradnak és az új kormányt megbénítják, az új Alkotmány alapján a paprikajancsi (lásd még, mint köztársasági elnök) parlamentet feloszlat, új választás és így tovább, és így tovább! Közben persze államcsőd, sivatagi nyomor, stb. Csak akkor menne a komplett eltakarítás, ha a mostanság majdnem nem is létező ellenzék 2014-ben új kétharmaddal nyerne = akkor ugye módosítani(visszacsinálni) lehetne mindent ! Ez viszont álom! Tehát kedves “Nagy idők tárgya”, a kérdésem : hol vannak azok a bizonyos vezetők, hol az a százezer ember? Ezt a kérdést már többször is feltettem ebben az újságban = választ még sosem kaptam.
    Csatlakoznék én is, mint “Gusztavnagy” írja, de hová? Kihez? Oda minek, ahol csak megy a szöveg, hogy takarítsuk el, váltsuk le, stb, de arra sosincs válasz, hogy hogyan? Kivel? Az OVisék csak vigyorognak az ilyen összejövetelekhez, mint a 15-i civil “hőbörgés” volt. Pontosan tudják mennyire megosztottak vagyunk = ezt ki is használják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  18. “Tartok tőle, hogy félreállítani csak erőszakkal lehet. Kedves feleim, ne áltassuk magunkat, senki nem fog bennünket megszabadítani ettől a pszichopatától, csak saját magunk.”
    Én is ezt gondolom. De a helyzetnek meg kell érnie. Ez akkor lesz, ha az emberek döntő többsége le akarja váltani és lesz VEZÉR is! Addig élesítsük az eszünket, világítsunk rá az okokra és keressük egymást. Erre jó alkalom a tüntetés, a tüntetések sorozata, amelyek egyike aztán konfliktust hoz. Na akkor…!
    Emlékezzetek 56-ra! Az is békés tüntetésnek indult. És sok más rendszermegdöntő akció is így kezdődött. A végső harc nem is mehet másként végbe.
    Csak el ne kapkodjuk! Az idő előtti akció biztos bukás, hosszú tetszhalál követheti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  19. Latyapata,todor48

    Nem szabad 200 évig várni, egyetértek, már most tenni kell minél előbb, és ha most Európa sarokba szorítja eszement hülyeségei miatt, akkor most kell megragadi az alkalmat és összehívni minden irányból a vele egyet nem értőket, és most kell nekünk is cselekednük!
    Ha elolvasod e cikk mellé írt első hozzászólásomat, akkor most a legfontosabb hogy jó néhány kormánypárti képviselő lelkiismeretét felébresszük, hogy még ennek a torzszülött alkotmánynak nevezett Orbán Búla megszületését megakadályozzuk azzal, hogy a kétharmadot kirántsuk alóla. Már ez halálos sebet ejthetne felfuvalkodott énjén.
    Azt agyilag és idegileg sem bírná elviselni és nagyon könnyen le lehetne győzni egy nagy erejű összefogással!
    Ehhez valóban kell egy olyan vezető aki képes összefogni a nem mindenben egyetértő, de Orbánt legyőzni kívánók táborát!
    Igen erre Gyurcsányt alkalmasnak tartom, ráadásul Orbán máig nem gyógyult ki a Gyurcsány fóbiájából!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  20. A módszer sok féle lehet. Sokan vagyunk, sokat ötlünk. Biztosan jó lenne a kormánypárti képviselők eltávolítása, (olvastam az elejedet) de ezügyben én biztosan nem tudok semmit tenni. Volna ötletem, hogy kik tehetnének vmit, de nem tudom, hogy ők ezt tudják-e, esetleg olvassák-e a javaslatodat, és főleg : meg tudják-e tenni. Bár menne ez is!
    Gyurcsány?
    Én a kezdetektől meghallgattam nem csak az ő, de Orbán nagybeszédeit is. Leht, hogy a tistánlátásom már romlott (már szemüveg kell az olvasáshoz), de én a látóhatáron nem látok nála alkalmasabb szónokot a baloldalon. Ez az igény pedig a vezeérséghez a minimum!
    Hogy sáros-e? Igen sáros, mert nap mint nap sárral dobálták, és a hozzá közelállóknak annyi tehetségük sem volt, hogy a testükkel felfogják a sárlövedékeket. Nem jutott eszükbe, hogy így vezér nélkül maradnak és szétverik őket. Pedig ezt már ezer éve is tudta mindenki, hogy avezért óvni kell!
    És hogy miért volt ilyen a csapata? Mert a csapatot kapta. (Az orbán meg felszedte, begyüjtötte!) Egyetértek tehát azzal, hogy Gyucsánynak el kell hagyni a régi csapatot, amely vagy utánna megy, vagy újat kell szerveznie. Talán még az is lehet, hogy Mesterházi belássa, hogy aki igazán vele van, azokat vigye a Gyurcsányhoz.
    Na és persze nem elég egy párt, kell hozzá a tömeg is. Én szívesen leszek a tömegben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  21. A többég tudja, hogy Orbánt csak erőszakkal lehet félreállítani.
    Ez pillanatnyilag olyan, mint a sakk. A királyt védik a parasztok és tisztek.
    Az elsődleges clpontoknk az alsóbb figuráknak kell, hogy legyen. Egy óvatlan pillanatban egy védelem nélküli értékesebb figura ütése, míg csak a király marad és mattot kap.
    Na, felállíthatjátok a bábokat. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  22. Azt hiszem veled maradéktalanul egyet tudok érteni, gondolom valamit megpróbálhatunk tenni, hogy néhány Fideszes honatya feleszméljen!
    Egyre szélesebb körben kell az ilyen irányú felhívásokat közzétenni, hogy meghalhassák.
    Igen akinek van füle, hallja!….
    Gyurcsányról egy a véleményünk, ha valaki gondolkodva hallgatja az elhíresült Öszödi beszédét, akkor az meg is érti, hogy miről szól!
    Egy biztos ez a beszéd idővel be fog vonulni a történelembe, mégpedig kis idő kérdése és pozitív előjellel. Ezt a beszédet nem kis mértékben Orbán tette igazán naggyá!
    Valaki emlékszik egy-két hülye elszóláson és “Tisztelt Hölgyeim és Uraim, meg Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!”-on kívül legalább csak egy emlékezetes történelembe illő Orbáni beszédre?!
    Igen Mesterházi szerepét jól látod, annélkül hogy bántanám, minden jó szándéka mellett súlytalan ember, alkalmatlan nagy tömeg megmozdítására, de hogy Gyurcsány táborához csatlakozzon és akit csak tud oda tereljen ezt mielőbb meg kell tennie.
    Ezentúl nagy szükség van minden szélsőségtől mentes ellenzéki erőre, szakszervezetre, civil szervezetekre, elkeseredett emberek tömegére, kisebbségekre egyaránt, hogy egy nagy összefogással végérvényesen ledöntsük ezt a gigantikus önmagát imádtatni akaró nemzetnyomorító bálványt!
    Na ebben a tömegben én is ott akarok lenni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  23. Bocsi ez Latyapatyának szánt válaszom, de szívesen ajánlom mindenkinek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. Latyapatya és Gusztavnagy ! Egyet értek veletek. Bár Gyurcsány politikailag sajnos leamortizálódott az öszödi beszéd után ellene indított – és folyamatosan fenntartott – fidesz hadjárat, tüntetéssorozatok, népszavazások hatására, de a mai napig nem látni senkit, aki alkalmasabb lenne Orbánnal szemben vezetőként felállni, akinek Orbánhoz mérhető szellemi és politikai súllyal rendelkezne. Csak az a baj, hogy a nagy tömeg az ő megítélésében megosztott, és ezért sajnos nem tud kialakulni egy egységes ellenállási front Orbán diktatúrájával szemben. Ez kapóra jön Orbánnak, és ki is használja, szélsebesen darálja le a demokráciát, a tisztességet, az ország imázst bandájával és törvénykezési eszközeivel. Bartus László egyik cikke arról szól, hogy hazánk igazi romlásának oka, a 20 éve tartó HAZUGSÁG ! – ami az Orbán kormányok legalizáltak és a hivatalos politika eszközévé tették. Az öszödi beszédben éppen az a becsülendő, hogy beismerte a hazugságot, és meghirdette, hogy a politika szintjén is szakítani akar ezzel ! Ez nagyra becsülendő ! Csak az volt a szépséghiba, hogy ezt nem nyilvánosan, hanem belső, zárt körben tette, úgy is lehet mondani titokban tett beismerést, ezért lehetett a kiszivárogtatással ezt ellene fordítani. Ez az árulás adott tüzet az orbáni forradalomnak, ami már akkor elkezdődött, így a 2006-ban kezdődő kormányzati ciklus sorsa meg is pecsételődött. orbáni forradalom minden fronton harcban állt, az utcán, a parlamentben, kivonultak, bevonultak, arrogáns módon manipulálták minden megmozdulásukkal a közvéleményt, sajnos sikerrel. Most, hogy megnyerték a 2010-es választásokat, sőt túlnyerték magukat, – köszönhetően a becsapható és becsapott tömegek szavazatainak, – a forradalmi harcukat most sem hagyták abba, mert a diktatúra és a demagógia fenntartásához folyamatos ellenségképre van szükség, amivel a buta népet etetik. Az ellenségképhez pedig ideológia kell. Minden Orbán beszéd 95% ideológiát tartalmaz, kommunisztikus és nemzeti szocialista és populista ideológiát – mert jobbat nem tud, – kommunista ellenes és vallási köntösbe csomagolva. Sajnos már én is úgy látom, hogy csak igazi népfelkeléssel ( jó lenne vértelen) lehet majd csak helyreállítani a demokratikus jogállami kereteket Magyarországon, mivel a sarkalatos törvényi keretek úgy esznek megváltoztatva, hogy szavazás útján ez nem lesz lehetséges ! Ha lenne is 3 év múlva kormányváltás, tehetetlen lesz, mert 9 évre bebetonozott fideszes janicsárok maradnak a legfontosabb közhivatalokban (főügyész, média hatóság, MNB elnök, Alkotmány Bíróság, Legfelsőbb Bíróság elnöke, a Köztársasági elnök, és Önkormányzatok 5 évre választva, stb,) ezen kívül minden közhivatal már most tele van a fidesz hűbéresekkel, akik be fognak tartani egy másik kormánynak, hogy ne lehessen sikeres, aminek következtében elveszíti a következő választásokat. Tehát csak egy valódi népfelkelés tudja jogilag azonnal eltörölni a mostani Fidesz 2/3 által hozott törvényeket és kinevezéseket. Persze a Népfelkelést elő kell készíteni. Ehhez egyre több és több tömeggyűlésre lesz szükség, és meg kell találni egy már mindenki által ismert, karizmatikus és politikai súllyal is rendelkező vezetőt !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  25. OK Bogi! Úgy legyen! ..és “ércsük egymást!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Bogi
    Egyetértek, de itt nincs idő, más karizmatikus vezető keresésére, mert, ha szervezetlenül lázong és kel fel a nép , abból nagy baj lesz, és ráadásul a fekélyesen duzzadó hatalom, könnyen el tudja fojtani, még ha rövid időre is!
    Lehet hogy szükség lenne Orbáni technológia szerinti alulról,háttérből szerveződő Anti Orbánista körök létrehozására, akik meg tudják szervezni hogy mindenki mozduljon amikor eljött az idő?!
    Csak attól félek hogy ez esetben kinyílna előttünk a harc Orbáni eszköztára, és nem lennék rá büszke, ha nekünk is lenne egy Kubatovunk!
    Minden esetre tenni kell és felszólítok mindenkit, hogy ki-ki hozzon magával legalább “még egy embert,” de inkább tízet húszat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  27. Félreértés ne essék: kevesen utálhatják annyira (és olyan régóta) Orbánt és társait, mint én. Sokat gondolkodtam már azon, hogy egy egyre inkább megtébolyodó ember vagy egy gazember-e. Egyik sem valami biztató. És eszem ágában sincs odatartani a másik arcomat. Én csak az emberségről beszéltem.
    Tudok ám én is bibliai idézeteket:
    “Aki egyik arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is”
    De az is olvasható benne, hogy:
    “Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért”
    Na meg persze az is:
    “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.”
    “Akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.”
    Nem fitogtatom tovább ebbéli jártasságomat, különös tekintettel arra, hogy ateista vagyok (na tessék! még egy bűn a szemükben). Amúgy magam is megértem már 50 évet. Egyetértek gusztavnaggyal. Ha az ő módszereiket vesszük át, ugyan mennyivel vagyunk különbek náluk? A cél szentesíti az eszközt? Azért, mert mi látjuk azt, hová vezet mindez? Mert meggyőződésünk, hogy mi képviseljük az ország valódi érdekét?
    Na de ők is ezt hiszik magukról! És a 2/3 az 2/3. Még akkor is, ha valójában csak 50%. És lássuk be, hogy (számomra teljesen érthetetlen módon) valóban nagy még mindig a népszerűségük.
    A legnagyobb félelmem éppen az, hogy mire felébred a többség (ha egyáltalán felébred), már késő lesz. Már csak erőszakkal, valódi forradalommal lehet majd változtatni. És amint látom, lenne is rá igény….
    De szeretném hinni, amit gusztavnagy, hogy így is lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. Kuksi!
    Tisztelettel üdvözöllek a klubban!
    Azt látom hogy ateista ember lévén, hatalmas értékek vannak benned!
    Látod én nem tulajdonítom neked ezt bűnül, annak ellenére hogy én magam hívő keresztény vagyok. És ha már méltathatom Bibliai tudásodat, egyet a te értékelésedre had idézzek!
    “Vagy Legyél hideg! vagy legyél meleg! De mivel lágymeleg vagy, kiköplek az én számból!”…
    Te hitem szerint sokkal hasznosabb vagy Isten és az emberek számára, mint az a sok álszent , képmutató langyos, vak farizeus, akik Isten és az Ő fiának nevében akarnak hatalmaskodni rajtunk és követnek el sok gonoszságot, okot adván arra hogy sokan miattuk gyalázzák Isten nevét!
    Nem akarlak megtéríteni, mert ez nem az én tisztem, meghajlok és tisztelem világnézetedet, és a leírtak alapján nagybetűs EMBERnek tartalak, akivel szívesen dolgoznék együtt egy “sokkal szebb jövőért”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. mit szóltok hozzá?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. http://tmsz.blog.hu
    Akarom mondani ehhez mit szóltok?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. Még szólnék, vagy inkább folytatnám!
    Nekem meggyőződésem, hogy nemzetvesztőnk a gárdáról azért nem vesz tudomást, mert hálás a korábbi akcióiért. De ha arra kerülne sor, akkor még fel is használná őket. Az a volt csűrhe, amely mostanra már valamelyest fegyelmezett banda, gyakorlott a molotov koktél használatában, és nem áll távol tőlük eszközök használata a teljes agresszivitás mellett. Lehetne ezekkel szemben békésen tüntetni?! Békés tüntetéssel eredményt elérni?! Soha. Szerintem símán nem fog menni!
    Én magam nem vagyok verekedős, örülnék ha választással győzhetne a baloldal, vagy bárki aki el tudja takarítani ezt a pökhendi, cinikus és embertelen bandát. De nem hiszek benne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. Orbán még arra is képes lenne, ha megcsappanna a 2/3 hogy összeborul Vonával és Morvaival a léte érdekében, mi azt tudjuk hogy egy tőről fakadnak, azontúl hogy Orbán sokkal több arcú mint Vona vagy Morvai, ezért sokkal veszélyesebb. Természetesen Vonáékat gyökerestől kell kitépni a nemzet testéből! Róluk jól látszik hogy csalán és nem kalász! De Orbán ha kell bárány bőrbe bújt Farkas! Őt le kell leplezni az emberek előtt! Azt tudni kell róla hogy Kordonbontó Vekkeres Szent Orbán Viktorunk habozás nélkül cimborál az Ördöggel is csak hogy megmaradjon számára a hatalom kéjes érzése! Ez a legundorítóbb emberi magatartás amivel valaha találkoztam!
    Orbán annak idején Csurkával is hogy elvolt! Ma sem várhatunk mást tőle!
    Igen, én sem gondolok vele kapcsolatban valami választásokon elért eredményre!
    A fülke forradalom helyett, vagy ellen csak egy erős össznépi összefogáson alapuló nagyon erős de fegyvertelen békés forradalom győzhet!
    Határozottan hinni akarom hogy ez lehetséges!
    Akkor majd nyilvánvaló lesz meztelensége, gyávasága, és majd menekülés közben az önálló képviselőikre fogja hárítani a felelősséget, mint annak idején a kisgazdákra, miközben az Ő kormányának tagját vitték el vasra verve Szabadi személyében!
    Igen Ő ilyen erős jellem

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  33. Gusztáv, állítsd már le ezt a fegyvertelen forradalmat. Soha nem lennék hajlandó az embereket egy olyan hatalom ellenébe fegyvertelenül küldeni, amely gondolkodás nélkül a tömegbe lövetne.
    Mit gondolsz, mire fizetett Orbán 12 milliárdot? Itt csak komoly, átgondolt
    fegyveres harc hozhat csak eredményt. Ezek mindenkit eltaposnának.
    Ezeknek a rablóknak az életükől és pénzükről van szó. Itt erre megy ki a játék.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  34. Akkor valószínű hogy nem fogunk egymás mellett harcolni, Mert számomra nincs az a világnézeti különbség, ami miatt a leggonoszabb honfitársam vérét is ontanám!
    De nem is Ő értük aggódom, mert lehet hogy nem kerülhetik el, hanem az egész népért és ártatlan emberekért, és az soha nem lesz a nemzet dicsőssége, ha egymás vérét ontjuk!
    Az hogy Orbán lövetne-e a tömegbe?! Ha rajta mulna talán képes lenne rá, de Ő annál sokkal gyávább ember!
    Majdnem biztos vagyok abban, ha erre vetemedne, a saját táborának fegyverei győznék le! Lásd a Román diktátort !
    Ezt nem kívánom neki, de sokkal inkább nem kívánom nemzetünk fiainak, hogy erre sor kerüljön. Hiszem hogy ki lehet csavarni a fegyvert, a hatalmat ennek az álnok embernek kezéből! Minden esetre ha egy általad vágyott harc hevében megsérülnél, akkor érted is lehajolnék , hogy segítsek.
    Soha ne kerüljön erre sor! Orbán még nem tudja azt a 12 milliárdot, ha rendőrségre, fegyverekre költi, akkor az lesz majd a baj esetén a mi legfőbb támaszunk! Ő maga pedig általa vész el a süllyesztőbe!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  35. Olvasva a véleményeket sok érdekes gondolatom támadt . Most ezeket nem kívánom közreadni mert még netán filozófálásnak tűnne . különben is manapság eléggé rá jár a rúd a honi filozófusokra . Részemről csak annyit szeretnék leszögezni a fennen említett gondolatok összegzése alapján , hogy a tavaszi választások eredményét már akkor is tragikusnak láttam . Ez napjainkra csak még tovább erősödött bennem . Szavazatomat sem a múltban sem a jövőben erre a ( jobb szó nem jutott eszembe ) kondásra és az ő diktatúra posványában dagonyázó kondájára nem adtam és nem is fogom adni !! Nagyon remélem , hogy a hasonlóan gondolkodók tábora egyre népesebb lesz mivel csak így lehet majd megszabadulni ettől az erőszakos siserehadtól ! Persze az sem egy utolsó szempont , hogy legyen egy olyan hiteles párt amire az emberek nyugott szívvel adhassák le a voksukat . Részemről az egészen biztos ,hogy 2014-ben ha csak egy voksal is de hozzá akarok járulni a hazánkat s az embereket megmétejező , kompromisszum képtelen s agresszív kormányt a történelem szemétdombjára száműzzük !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  36. Gustáv, én nagyon sokban igazat adok neked. Sajnos, olyan idékeőket is
    megéltem, hogy a “Békés” eszkötökkel szemben szkeptikus vagyok.
    A béke után mindíg jött a hatalom retorziója.Sokan pusztultak el a börtönökben békésen, mert hittek abban, hogy le kell tenni a fegyvert. De, ám legyen a hited szerint! ! Nem akarsz szórólapot osztogatni a Blahán? Összedobunk néhány ezer darabra, megfogalmazod, Bruckban vagy Nickeldorfban kinyomják. 2 1/2 óra alatt Pesten van.
    Na, ne vedd komolyan, csak ahogy te nem hiszed az erő útját, én nem hiszem
    a béke ótját, Orbánnal szemben.
    Azt mondod, Orbán gyáva ember. Éppen ezért, nincs bátorsága a bukást elviselni.
    Támadni fog, mindenáron győzni akar !Őt csak a győzelem igazolhatja. Nomen est omen. Ezért kell végérvényesen megsemmisíteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  37. gonoszka
    Láttál már menekülő kutyát?
    Nincs annál nagyobb vereség mint amikor szűkölve, megvetéstől meggyalázva, sajátjait is elárulva, megtagadva menekülni próbál, farkát jól behúzva, miközben vicsorog rá az általuk megvetett, de szabad farkasok hada!(Petőfi: Farkasok Dalára Gondolok)
    Igen Ő egy gerincében is hiányos, gyáva kutya! Nagyobb szenvedés lesz majd neki az össznépi megvetés, és az elszámoltatása, mint megsemmisíteni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  38. Hát akkor tegye mindenki lelkiismerete szerint! Most még biztosan a békés megoldás ideje van, a szavazásos nyerés is szóba jöhet. E téren van egy javaslatom:
    Alá kéne ásni a határontúli magyarok szavazatainak megnyerését, amelyen most dolgozik a fidesz. Ezt úgy készítette elő Orbán, hogy ellenzéki korszakában a parlament látogatása helyett a határaink külső sávját kerítette. Állandóan ott népszerűsködött és igérgetett, és persze mocskolt. Repdesett, mint a héja a baromfiudvar felett.
    Azt javaslom, hogy mindenki, akinek van határon túli ismerőse, küldje el a http://nepszava.com/ címet, és javasolja az olvasását! Ha még elfogadtathatnánk, hogy nem illő adófizetés nélkül állástfoglalnia a szavazás idején, az eredmény lenne.
    Hozzáteszem, hogy az ellenzéki politikusaink is gondolhatnának erre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  39. Gonoszka!
    Még egy hasonlatot had, tárjak fel előtted, egy kérdés formájában!
    Csak két 56.-os emblematikus figura közül melyiket választanád:
    Göncz Árpád, vagy Winkler Mária!?
    Itt most azonnal megkövetem a legtiszteletreméltóbb embert, az erkölcsében és nagyságában utolérhetetlen Köztársasági Elnök etalonunkat, hogy egy sorban egymás mellé írtam e két nevet!
    Számomra nem kérdés a választás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  40. Sajnos,hogy alig 66 ev multaval ujbol a nacionalistak merik szajukat nyitni,ez csak
    Orban vezetosege alatt erhettek el.Kulonben,hogy lehet eppen Szallasinak emlek
    muvet alapitani?nincs mas ertekeltebb ember kinek jarna ilyen tevekenyseg?Remelem a szabad nagy vilag hamarosan utba igazitja “Orban”urat.Az emlekmu
    Mezokovesden lett le lepvezve epp Marcius 15-iken.Mi koze Szallasinak a szabadsag harcjanak emlekezo napjahoz?Annak idelyen az iskolaba tanultuk ezt a kozmondast”MEGHALT MATYAS KIRALY ODA AZ IGASZSAG”talan ezekkel a tevenysegukkel biznyita akarnak a mai vezetosegek a mai napig a kozmondas aktualitasat.Tisztelettel Mezokovesden szuletet polgar,Oszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Már Petőfit is cenzúrázzák 2011. március 17. csütörtök

Tüntetés a sajtószabadságért New Yorkban 2011. március 16. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos