Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kokszolt Paris Hilton vádlója 2011. március 22. kedd 10:07 | AN Forrás: Reuters

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kokszolt Paris Hilton vádlója

Los Angeles – A Paris Hilton kábítószer-ügyeit is vizsgáló Las Vegas-i helyettes kerületi ügyészt letartóztatták. A gyanú szerint ő maga is rendszeresen kokaint vett egy notórius dílertől.

A 47 éves David Schubertet, Clark megye helyettes kerületi ügyészét a hétvégén vették őrizetbe. Schubert Hiltonon kívül Bruno Mars popsztár ellen is hasonló vádak miatt vizsgálódott.

Az ügyészt óvadék ellenében helyezték szabadlábra. Főnöke, David Roger kiábrándultságának adott hangot. Hangsúlyozta: olyan emberről van szó, akibe ő komoly bizalmat fektetett, amikor megbízta az állami és szövetségi drogügyek felgöngyölítésével.

„Senki nem áll a törvény felett”, jelentette ki Roger, akinek hivatala vádat kíván emelni a haladéktalanul felfüggesztett Schubert ellen. Valószínű, hogy a hatásköri összeütközés elkerülése végett az ügyet nem ők, hanem Nevada igazságügyi minisztériuma folytatja majd le.

A letartóztatásból készült jelentésben kiderül, hogy az elemi óvatosságra is fittyet hányó ügyész azért bukott le, mert meglátták egy ismert díler, Raymond Streeter fehér BMW-jében, ráadásul olyan környéken, amely köztudottan kábítószer forgalmazásáról hírhedt.

Streeter rávallott az ügyészre, akit a díler „Joe” néven ismert, és aki rendszeresen tőle vásárolta a negyven dolláros adagokat.

David Chesnoff, Hilton és Mars ügyvédje a hír hallatán azt nyilatkozta, minden jót kíván Schubertnek. „Nem ismerem az ügy részleteit, de hiszek az ártatlanság vélelmében”, mondta.

Hiltont tavaly augusztusban tartóztatta le a Las Vegas-i rendőrség, miután egy közúti ellenőrzés során kiderült, hogy 0,8 gramm kokain van a birtokában. Kétezer dollár pénzbüntetésre és kétszáz óra közmunkára ítélték, miután szeptemberben bűnösnek vallotta magát.

A Mars művésznéven futó Peter Hernandez szeptemberben került kokain miatt rendőrkézre a Hard Rock Hotelben. A huszonöt éves énekes ugyancsak bűnösnek vallotta magát februárban, őt próbaidőre bocsátották, közmunkára ítélték és drogelvonó tanácsadáson való megjelenésre kötelezték.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(2)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

2 Reader’s Comments

  1. Mate, Ivan Tibor

    A marha. Paris Hiltontol ingyen kapott volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Pontosan ez az a “pici” kulonbseg ami megkolunbozteti a demokraciat a korrupt diktaturaktol. Magyarorszagon semmi baja sem lett volna az ugyesznek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Nem a Coccolino-t nézték kokainnak 2013. január 2. szerda | AN

Hazatért Manuel Noriega 2011. december 12. hétfő | Rákócza Richárd

900 gramm kokainnal akadt fenn a vámon 2011. augusztus 27. szombat | AN

Rövidhír: vége Paris Hilton műsorának 2011. augusztus 26. péntek | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos