Rogánék elképesztő eszközei 2011. február 16. szerda 8:17

  • Share/Bookmark
Rogánék elképesztő eszközei
Rogán Antal. Vannak az ötletei

Budapest – Rogán Antal vezetésével bér- és adómonitoring bizottságot hozott létre a Fidesz-KDNP-frakció; a testület feladata az lesz, hogy mind a köz-, mind pedig a magánszférában megvizsgálja, mi az oka, hogy a személyi jövedelemadó változás miatt sokan rosszabbul jártak.

Első helyen a közszférát és az ahhoz tartozó állami vállalatokat vizsgálják meg, de – mint Rogán Antal a sajtótájékoztatón fogalmazott – szeretnének “körülnézni az önkormányzatok környékén is”.  A politikus szerint elképzelhető, hogy állami oldalon hanyagság vagy időhúzás miatt nem tartották be az OÉT-ülésen hozott döntést.

Kijelentette: “a kormány és a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nyomást fog gyakorolni a magánszférában is” azért, hogy a béremelési ajánlásban foglalt bérfejlesztést végrehajtsák. A béremeléshez szükséges források szerinte rendelkezésre állnak.

Rogán Antal emlékeztetett: az OÉT ülésén hozott bérmegállapodás arról szólt, hogy a minimálbér 6,1 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 5 százalékkal emelkedik. Az a megegyezés is megszületett, hogy ez a bérnövekedési ütem jellemző lesz a teljes munkavállalói szférában. Ennek a bérmegállapodásnak a végrehajtása az adórendszer sikeres teljesülésének előfeltétele – hangsúlyozta Rogán Antal.

A testület lehetséges eszközeit firtató kérdésre Rogán Antal azt mondta, egyelőre a nyilvánosság kényszerítő erejét szeretnék felhasználni. “Ha ez nem lesz elegendő, akkor vannak ötleteink” – jegyezte meg.

Az érintett szakmai szervezetek vezetői elképesztőnek és a magánszférába történő példátlan beavatkozásnak nevezték a kormány terveit, és a Rogán Antal vezette bizottság létrehozását.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Rogánék elképesztő eszközei, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , , , ,

  • Share/Bookmark

22 Reader’s Comments

  1. Sturmabteilung! (sa) Nosza rogán! Itt az ötlet. A zorbáni magánhadsereg (tervezett 8 ezer fős) első próbatételére, hogy rohamosztagokat indítsatok a nem állami munkaadók ellen

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  2. Nekem is lennének ötleteim, hogy arogán mit csináljon a micsodájával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  3. Ez már ötleteik. Hittlernek is voltak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  4. Dávid Ferenc VOSZ. főtitkár szerint hazudósék fillérre tudták már novemberbe,hogy ki mennyit fog kapni.Ez a pofátlanság teteje amit arogántónival akarnak a magánszférában végrehajtatni.És ez még mindig tetszik ennek a birka népnek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  5. Még valami:
    ezek szerint a munkáltatók viszont csökkentsék a bérüket azoknak, akik meg jobban járnak az új adótörvénnyel. Mert így igazságos. Akkor már mindenkit kompenzáljanak és ne csak felfelé, hanem lefelé is.
    Felszólítom az országgyűlést, hogy csökkentse orbánusz bolseviktor fizetését havi 500ezer Ft-tal, mert ő ennyivel jár jobban a törvényével.
    Ebben az országban már mindenki meghülyült?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  6. Indítottak a fiúk besúgó vonalat is.
    Kész téboly! Miért nem csináltak az adó bevezetése előtt hatástanulmányt, és miért nem ültek le érdekegyeztetésre? Elkerülhették volna ezt a fiaskót, és kisrogánnak sem kellene kifizetni a bizottsági díját. De pártunk, és kormányunk ötletel. Orbán meg egy 2 éves gyerek megjátszott naivitásával vette észre, hogy nem jó ez az adó a kis embereknek.Színház az egész világ…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  7. Zseniális. Most már a munkaadók a hibásak a kevesebb bér miatt, mert nem emelnek bért. Nem az orbáni egy százalékos kulcs miatt csökken a kereset. Ráadásul, még bérkommandók fogják ellenőrizni a népnyúzó tőkéseket, egyszerűen zseniális.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  8. Ebben az oszágban mindenki hülye, korrupt, liberálkomcsi tolvaj és minden rosssz okozója, csak oviék nem. Ők a megújulás és jólét zálogai.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  9. Érdekes, hogy most tűnt fel sokan rosszabbul járnak az új “igazságosabb” adórendszerrel! Az óriási probléma csak az, hogy ez az adó rendszer egy kalap s..r úgy ahogy van!
    A szegényeket szegényebbé a gazdagokat gazdagabbá teszi! Ez megint csak a gazdagok igazsága. Az átlagbért és az alatt keresőket ismételten megsarcolták, a magas jövedelműeknek pedig tömik a zsebét még jobban. Adószakértők és könyvelők már tavaly megmondták, hogy ez nem lesz így jó. A gyerek kedvezmények is csak parasztvakításnak jók, mivel csak akkor tudják az emberek igénybe venni ha van miből!
    Itt a legfőbb probléma a gazdaságban az általános elszegényedés miatti belső kereslet drasztikus beszűkülése. A vállalkozó miből fizessen többet ha nincs bevétele, mert nincs kereslet a termékeire vagy a szolgáltatásaira és e mellett az állam is sarcolja.
    Itt a minimál bérek agresszív emelésére volna szükség, drasztikus munkáltatói járulék csökkentéssel párhuzamosan! Drákói szigor az adócsalók ellen, az adózási kiskapuk felszámolása, a multik észszerűtlen támogatásának megszüntetése, a hazai kis és közepes vállalkozások és a mezőgazdaság támogatására fordítani több pénz és figyelmet inkább. Miért van az, hogy míg a hazai GDP a EU-s szint kb. 67%-a addig a jövedelmek épp hogy elérik a 20%-t. Elgondolkodtató, hogy az árak és a bérek pariban sincsenek egymással! Miből álljon ez az ország talpra, ha nincs fizetőképes belső kereslete, csak exportból nem lehet talpra állítani egy országot, főleg úgy, hogy lassan éhen döglik a lakosság nagy része! Ne feledjük, nem a menedzserek és az igazgatók termelnek és mégis ők viszik haza a gigantikus fizetéseket, miért vannak a több tízszeres fizetés különbségek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  10. Ha rogán nem tudja hogy miért kevesebb az emberek fizetése az azért lehet mert nem használ számológépet. Ez a csodálatos eszköz (már általános iskolások is képesek a használatára) az adótörvény ‘megalkotásakor’ kiszámíthatóvá tette hogy az átlagemberek nagy részétől több adót vonnak le. A kisebbség ( egyben az összes parlamenti képviselő) jár jobban. Gyanítom rogán ua. suliba járt mint matolcsy mivel szellemi színvonaluk, matematikai készségeik egy szinten vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  11. Ja, még annyit. Orbán ennek az ovinak a vezetője. Tisztelet a kivételnek a fajtája csak lopni jár a suliba. Tudomásom szerint ő tanult is, Oxford stb.. sajna lehet hogy a Grátzi kezelés törölte ezeket az éveket , legalábbis a viselkedése ezt mutatja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  12. A FIDESZ szerint ez a demokrácia. Nyomást gyakorolni mindenkire, aki önként nem vállalja a párt döntéseinek következményeit. A kényszerítés és megfélelmítés a diktatúrák módszertana. Úgy látszik nem csak a demokrácia, hanem a szabad piacgazdaság alapjai is meginognak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  13. Én kéremszépen, 13ezerrel kaptam kevesebbet. Nem éri így el a 85ezret.
    Lehet lakni-enni-rezsit fizetni….
    Hozsánna néked….!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  14. Miből olyan gazdagok,kérdezem én?a tőlünk lopott adóforintokból,mert hasznos munkát még nem végeztek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  15. Ezek az agyamentek még több embert akarnak az utcán látni?? nem tudják a szerencsétlenek, hogy piacgazdaság van?? Ha van hova gyártani van munka, ha nincs akkor nincs, és ha a vállalkozókra hárítja át az aljas adó mahinációjuk következményeit, akkor bizony azzal további vállalkozásokat tesznek tönkre, és még több ember válik munkanélkülivé!!
    Az árak lassan az egekbe szöknek, a béreket még ha a tavalyi szinten lehetne tartani, az inflációba beledöglünk, amíg ők dőzsölnek a mi adóforintjainkból!
    Rohadt élősködő banda!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. A bizottsagnak majd kell egy bizottsagot felugyelo bizottsag es az azt kezbentarto bizottsag, igy a jobboldali politikusaink felvehetik a tiszteletdijuk melle a bizottsagokban keresett penzuket is, de ha az kevesebb lesz mint amit eddig kaptak, akkor ujabb bizottsag alakul es akkor nekik mar nem lesz keves a jovedelmuk,tehat ……………… Mi meg gyozzuk kivarni hogy a mienk miert lett kevesebb?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. A siránkozás nem megoldás.
    Itt az idő,szervezkedjünk és irány az utca!!
    Semmi értelme a logikus fejtegetéseknek,legyünk békés tüntetők és verjük szét a Kossuth teret,de békésen!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  18. Úgy csodálkoznak a szemét adótörvényük miatti keresetcsökkenésen,mintha nem tudták volna hogy ez történik majd.Ne játsszák el a meglepődött jótevő szerepét,mert hányunk tőle!!!!!Ez egy bűnszövetkezet amelyet a zemberek ellen
    hoztak létre asaját gazdagodásuk érdekében.Elég volt belőlük!! UTCÁRA MAGYAR!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  19. ………………….ahhoz meg kell egy EMBER aki vezet, mert mi csak csocselek leszunk, hamarosan bedutyizva /varjj meg Rossmodorban !/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. a politikusnak miert tobb szaz ezer Ft a fizetese?

    nem akarok senki zsebebe nyulkalni, de a rosszul vegzett munka es az el nem vegzett munka faraszto idotoltes lehet, ezt nagyon jol meg kell fizetni

    minek nekunk ennyi kepviselo es politikus, raadasul nem kepzett politikusok ,
    ezert mindegyik mellett 2-3 tanacsadot foglalkoztatnak akik szinten felveszik a politikushoz hasonlo fizetesuket

    remekul elvannak, mi meg ha tudunk dolgozunk, ha nem akkor nyomorgunk,
    es evek ota idegeskedunk

    szakerto iranyitas kell, keves kepviselovel, keves miniszterrel, sokkal de sokkal kisebb parlament, ennek a kicsi orszagnak minek ennyi felesleges ember aki csak a zsebet tomi, semmihez nem ertenek, az orszag, a gazdasag az emberek tonkremennek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. Miért kell újabb vizsgáló bizottság? Gondolom ezért újabb jó pénzt vesznek fel a bizottság tagjai. Le kellett volna ülni és számolni, vagy így hozzák meg a többi törvényt is, hogy hatásait nem vizsgálják.
    Megkérdezem hol van a “munka becsülete” ha én az új adó törvény szerint havi nettó 1700,-ft-al keresek kevesebbet.
    És még azt akarják hogy 2500,-ft-al járuljak hozzá az állam adóssághoz.
    Járuljon hozzá az aki elköltötte, mert én nem éltem jól soha pedig mindig dolgoztam. Fizesse be Orbán és társai és minden parlamenti képviselő az állam adósságba azt a pénzt amennyivel többet kapnak havonta az új adótörvény, gyerek kedvezmény okán. Ne azokkal akarják megfizettetni akik havi 80.000,-ft-ot visznek haza.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  22. Látott már valaki olyan munkáltatót, aki nem nyelte le szőröstűl-bőröstül az összes eddigi járulékcsökkenést? Mert az én hőn szeretett kenyérnemadó gazdám 2009 januárhoz képest 11200 Ft-t spórol havonta a bérköltségemen, de még a 2675 Ft kafetériaadó miatt is siránkozik a cég által fizetett, csak aszfalton használt óriásterepjárójában…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Kivonulhat az RTL Klub Magyarországról 2013. május 26. vasárnap

A tolvaj-kormány kifosztja a magyar népet 2013. május 19. vasárnap

A DK falhoz állította a Fideszt 2012. december 4. kedd | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók