Martonyi szerint egyiptomiak vagyunk 2011. február 14. hétfő 4:04 | AN Forrás: MTI

  • Share/Bookmark
Martonyi szerint egyiptomiak vagyunk
Orbán Viktor nem éppen forradalmárként, hanem barátként találkozott az egyiptomi diktátorral. Ő volt az utolsó politikus, aki jó érzékkel a forradalom előtt tiszteletét tette Mubaraknál. Külügyminisztere most a népet éljenzi, amely Mubarakot megbuktatta. Fotó: MTI

Budapest – Martonyi János külügyminiszter szerint “egy kicsit mindannyian egyiptomiak vagyunk”; a magyar diplomácia vezetője a Hír TV vasárnap esti Kontraszt című magazinjának adott interjúban e gondolatot azzal magyarázta, hogy az észak-afrikai országban lezajlott egy forradalom, rendszerváltozás indult el, amit a magyarok nagyon át tudnak érezni. A kijelentés meglepő, miután a magyar miniszterelnök volt az utolsó baráti vendég a diktátornál.

A tárca vezetője szerint keresik annak a módját, miként tudnák az egyiptomi “rendszerváltó folyamatot” segíteni, hiszen a magyaroknak vannak tapasztalataik ezen a téren. Mint felidézte, az 1956-os forradalom idejéből a magyarok még emlékeznek arra, mit jelent az, amikor az emberek anyagi helyzetüktől, politikai meggyőződésüktől, vallásuktól függetlenül “egymás szemébe néznek”. Egyiptomban is hasonló játszódott le, az emberek megérezték, hogy joguk van a szabadsághoz, az emberi méltósághoz – vélekedett Martonyi János.

A miniszter közlése azért meglepő, mert Mubarak elnökkel Orbán Viktor magyar miniszterelnök találkozott utoljára a “forradalom” előtt. Orbán Viktor baráti megbeszéléseket folytatott azzal az elnökkel, akit a magyar külügyminiszter most olyan személynek mutat be, mint aki megfosztotta az egyiptomi polgárokat a szabadsághoz és az emberi méltósághoz való joguktól. Elemzők szerint az egyiptomi forradalom olyan intézkedések és hatalomgyakorlás után következett be, amilyet a Fidesz készül bevezetni Magyarországon. Ennek nyomán az egyiptomi forradalom nem a fülkeforrradalommal rokon megmozdulás, hanem ellenkezőleg.

Szavai szerint az események jövőbeli alakulását illetően nagy a világ felelőssége, segíteni kell az átalakulást az országban, s ebben Magyarországnak is szerepet kell vállalnia.
A külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta: Magyarországnak óvatosan kell reagálnia az egyiptomi fejleményekre. A Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta az unióban a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, Catherine Ashton vezeti a külügyminiszterek tanácsát, az nem a soros uniós elnökség feladata, “a külpolitikának nem vagyunk elnökei” – mutatott rá.
Martonyi János óvatosságra intett azért is, mert – mint mondta – az események rendkívül gyorsan változnak az észak-afrikai országban. “Nem nekünk kellett megmondanunk” az egyiptomiaknak, mit tegyenek, hogyan döntsenek a jövőjükről – tette hozzá.
A külügyminiszter más témáról szólva kitért arra, az elmúlt napokban romlott az esélye annak, hogy a kettős állampolgárság kapcsán megállapodást kössenek Szlovákiával, de szerinte továbbra sem zárható ki ennek a lehetősége. Martonyi János felvázolt egy olyan megoldást, amely szerint, ha valaki kettős állampolgár, akkor a két állampolgárság közül az egyik megelőzhetné a másikat. Ennek mibenlétéről azonban nem szólt a külügyminiszter. Mint ismert, Semjén Zsolt és már a Fidesz politikusai is azt az álláspontot képviselik, hogy Magyarországon nem lehet kétfajta magyar állampolgárság.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +10 ( 10 szavazatból)
Martonyi szerint egyiptomiak vagyunk, 5.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:, , ,

  • Share/Bookmark

22 Reader’s Comments

  1. Mindjárt elhányom magam.azok akarnak másutt rendet csinálni,akik itthon sem tudnak?Akik regnálásuk óta arra gyúrnak,hogy az embereknek minél rosszabb legyen?Akik fűnek-fának ,meg nem született gyereknek is szavazati jogot ígérnek,hogy hatalmukat fenntarsák?Aki utoljára volt Mubaraknál ,a diktátornál?Másnap kitört a forradalom,vicces ,nem?Már dolgozni kellene,fiúk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  2. egy már távozott a fenti képről, rajtunk múlik mikor repül a másik is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  3. Mint annyi másról ,erről sincs ,halvány gőzük sem , hogy mi folyik Egyiptomban .Azt hogy kivel tárgyalt, Orbán, akkor még nem tudta, Martonyi ? Most egy elnyomóról ,beszél akkor pedig, barát volt . Akkor most mégis mi van ?Ugyan olyan zavaros az egész mint itthoni “”kormányzásuk”" !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  4. Szerintem a fidesznek identitás zavara van.Nagy mohóságukban keverik a szezont a fazonnal.
    Nem igaz hogy nem tudja Martonyi,meg Orbán, meg a többi kókler, hogy amit művelnek,az megcsúfolása a demokráciának, ami még (sajnos) gyerekcipőben jár,mert az eddigi 21 év nem volt elég a felnőtté válásához!
    Nagyon is jól tudják!Ezért van ez a zavaros beszéd, hogy a fülkeforradalmárokat megint lelkesítsék egy hamis önellentmondással. Amit ugyan mi látunk, de a hívek nem akarják látni. Még.
    Martonyi nagyon téved a vezérével együtt! Nem fogjuk hagyni, hogy romlásba vigyék az országot egy beteges elme végett!
    Mi kell nekik? Itt is Egyiptomot akarnak?Megkaphatják!
    A “mi emberünk” a képen azt hiszi hogy gyogyósok lakják az országot?Nos vele nem érünk fel gazemberség terén, de ne higgye, hogy a józanok hagyni fogják,hogy egy egyiptomi államrendet hozzon a nyakukra! Meg fogja tapasztalni, hogy milyen az, amikor zúg a nép, hogy Orbán, takarodj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  5. A bolsevik diktatúra szeret forradalomról beszélni, saját magát a forradalmi eszme egyedüli őrzőjeként aposztrofálni, miközben a kritikus vélemények megfogalmazóit – a többség nevében – üldözi, elhallgattatja. Mert amíg van kritikus hang, addig nem lehet az egyik héten baráti látogatást tenni Mubaraknál, a következő héten meg dicsérni a hatalmát megdöntő (nem fülke-, hanem valódi) forradalmat. De ma már kevés a Szabad Európa adásait zavaróadókkal elnyomni, a kommunikáció rég túllépett ezen. Sokan pár hét múlva megkapják az idei második fizetést, és rájönnek, hogy nem mindenki járt jól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  6. Ezek a fideSS-esek olyan köpönyeg forgatók, hogy náluk a köpönyegnek már akár 4-5 oldala is lehet!
    Ezt utánozza valaki!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  7. Lehet, hogy Mubarakot kellene idehívni, hogy kitörjön a forradalom?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  8. Hogy miben segíthetnének? Visszajuttatni Mubarakot a trónra.
    Mert egyszer már a fideszt is elzavartuk (2002), mint most az egyiptomiak a diktátorukat. Most mégis itt vannak megint, erősebben mint egykor.
    Orbán kitanítaná Mubarakot hogyan kell amortizálni az új kormányfőt, az új kormányt lejáratni, meggátolni minden cselekedetében, népszavazással megbénítani a fontos változásokat, program és viták nélkül csalni a választásnál úgy , hogy minden ígéretüknek az ellenkezőjét tegyék majd kormányon.
    Ennyi.
    Ebben tudnának segíteni.
    Ebben nagyon jók, semmi másban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  9. A hazug kormány ismét összehord mindenféle baromságot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  10. Ahol kekecviktor megjelenik ott szétesik minden.Romániában,Szlovákiában,délvidéken szétverte a magyar ősszetartozást.Ez azért nagy politikai érzékre vall,hogy egy baráti látogatás után forradalom söpri el Mubarakot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  11. Sorsunk szegény,Isten egén

    Ballagsz,járda mén alattad,
    Amid volt azt mind eladtad.
    Koldus lettél,kopasz koldus,
    Odamenjél termés hol dús.

    Szívünk gazdag,sorsunk szegény:
    Így lött írva Isten egén.
    Bőrünk vékony búvunk benne,
    Néha azért ember enne.

    Számoljuk a csillagokat,
    Betörtünk már minden lovat.
    Egyiknek a hátán vagyok,
    Ahol tudok békét hagyok.

    Isten,Isten nézz szemembe…
    Hagyd az ajtót,most ne menj be!
    Válaszoljál,-te alkottál:
    Életemmel mit alkudtál?

    Gonosz kérte adtad jómat,
    Nem hagytál csak bánatomat.
    Lovam szomjas,megitatom;
    Szemem-könnyem elcsurgatom.

    Bánat fekszik,szívem párna,
    Felébredt már gyorsan járna.
    Indulnék ha kedves várna,
    Talán akkor nálam hálna.

    Szeret kedves,engem szeret:
    Ablak legyél,leszek keret.
    Nyílj ki reám,simogassál,
    Tiszta fénnyel elringassál.

    ((FENTE LEVENTE))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  12. Most miért kritizáljátok Martonyit?
    Végre egyszer igazat mondott! Úgybizony!!
    Valóban kicsit (nagyon) már egyiptomiak vagyunk,mivel itt is hasonló diktatúra épül,és erről az építményről már csak a tető hiányzik,amit rövidesen rá is húznak erre az alapjaiban recsegő-ropogó építményre.
    Ez önkritika akart lenni,vagy csak egy Freudi elszólás?
    Sajnos az utóbbira tippelek,és félő,bár szükségszerű,hogy itt is hasonló vége lesz egyiptomizálódásunknak.
    Majd ha a mi nagyurunk is különrepülővel menti ismeretlen helyre a tőlünk elrabolt összegekből halmozott vagyonát,amiért MI dolgoztunk meg helyette,akkor kezdhetünk koldus szegényen egy új országot felépíteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  13. Isten őrizz, hogy bármiben is segítsünk, közreműködjünk – ezzel a kormánnyal inkább húzzuk meg magunkat, hátha elnézik nekünk. Ekkora arcot, mint ez a Martonyi, a külügyi téren még senki sem látott (ilyen szolgalelkű lényt, mint ő és Prőhle – csak az irodalomban találunk, ott sem sokat és egyet sem pozitív hősként).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  14. Hajrá Orbán csak előre a Mubaraki Úton . Most élőben láthatod , hogy miként végzik a diktátorok . Az egész csak idő kérdése . Reménykedjünk , hogy ez a folyamat nem 30évig fog tartani mint Egyiptomban ! Csak még annyit , hogy rendkívül gusztustalan Orbánék viselkedése : tegnap még parolázott és kedélyeskedett Mubarakkal ma pedig jól belerugott a hatalmát vesztett elnökbe. Ez egy kiváló példa Orbán és csapatának a jellemére (jellemtelenségére ) !!! Ezek után mire mire számíthat Magyarország a jövőben . Semmi jóra .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  15. Kedves Hanna!
    Hiányolom a hozzászólásait.Remélem nincsen semmi baja,mivel úgy tudom egyazon vagonban fogunk utazni a Gulag Expressen.Így beszéltük meg,ugye?
    Nem szeretnék egyedül maradni a kupéban….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Hülye Martonyi! Mert Mubarak a “rendszerváltást” kereste,te tökkel ütött ex-komcsi???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. A hasonlat jó! A szellemi szint sivatagosodik,mindennap homokot szórnak a
    szemünkbe.A teveszarral meg nem akarnék példálózni,hölgyek is olvashatják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. valami rémlik .. hirtelen nem ugrik be, hol olvastam
    mintha miniszterelnökünk árulkodott vona: egyitomba az EU-s diplomaták javaslatára utazott
    sajnos kicsit korán indult vissza …
    ma hallgattam, sőt élőben láttam kis hitlerünket … hááááttt … gyengécske utánzat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  19. Tóth Zsuzsa@: gyengécske utánzat, de a miénk! Sajnos!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  20. “Mi, magyarok itt acélt fogunk előállítani. Remélem, egyszer majd otthon is megújul a magyar acélgyártás, nem csak itt, Egyiptomban”
    Nem valami hasonlót akart egyszer egy diktátorunk is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Még az átkosban ismertem Martonyi urat, tökéletes kiszolgálója volt az akkori bomló kádári rendszernek. Sértődött volt, hogy akkor nem nevezték ki miniszternek, csak államtitkárnak. Most végre sikerült elérnie a karrierje csucsát, nem irigylem érte. Még egy két ilyen baki, mint a Mubarak, vagy a Szlovákiai magyarok és repülni fog. De az sem lesz nagyon meglepő, mert azt hiszem az első két kirugásra itélt miniszterek között, ő lesz az egyik (pedig rendkivül szervilis lett, korábban több volt benne a büszkesség).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  22. Így színről nem tudok különbséget tenni. Azt látom, hogy mindketten kék öltönyben vannak, de a színár-NYALATOKhoz már gyengus a szemem. Szóval a piros úttörő-nyakkendős, vagy a kék kisdobos-nyakkendős az egyiptomi?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Horthy csak október 15. után lett rossz 2012. október 21. vasárnap | AN

Ma szólal fel Áder New Yorkban 2012. szeptember 25. kedd | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók