Ronai and Ronai
AMERIKAI

Balsai: rendőr szava semmit nem ér 2011. február 13. vasárnap 5:23 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(25)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Balsai: rendőr szava semmit nem ér

Budapest – Egyhangúlag támogatta a Fidesz-KDNP-frakció siófoki ülésén Balsai Istvánnak “a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról” szóló törvényjavaslatát, amely semmisnek tekintené azokat az ítéleteket, amelyek alapját kizárólag rendőri jelentés, illetve rendőri tanúvallomás képezte. Balsai ezzel testületileg mondatja ki a rendőrségről, hogy a szavuk semmit nem ér. A Fidesz rendőrsége ma ugyanez az állomány.

A fideszes országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott elmondta: a házbizottság ülésén kezdeményezni fogják az előterjesztés jövő hétfői tárgysorozatba vételét így akár a jövő héten le is folytathatnák az általános vitát az Országgyűlésben, s legkésőbb március elején megtörténhetne az indítvány zárószavazása.

A frakcióülésről szólva hozzátette, javaslata csütörtök késő esti tárgyalásán részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János Fidesz-frakcióvezető és Kövér László házelnök is, akik valamennyien támogatásukról biztosították az indítványt, amelyet – mint mondta – nagyon időszerűnek tartanak.

Balsai István beszámolt arról is, hogy hamarosan elkészül a 2006. őszi események vizsgálatáról szóló, a miniszterelnöki megbízotti munkájához kapcsolódó jelentése. Hangsúlyozta: már birtokában van a nemzetbiztonsági kabinet akkori üléseiről készített összefoglaló.

Balsai István 2010 októberében ismertette részjelentését a 2006. szeptember 17. és október 24. közötti napokban a fővárosban történt rendőri intézkedésekről, valamint a politikai és büntetőjogi felelősök azonosításának vizsgálatáról. Ezzel összefüggésben akkor azt mondta, hogy az általa addig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd bűnügyi nyomozás elrendeléséhez Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen.

Nem véletlen, hogy Balsai ilyen hamar erre a megállapításra jutott: egész megbízatásának és “vizsgálatának” egyetlen célja ennek  mondatnak a kimondása volt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 11 szavazatból)
Balsai: rendőr szava semmit nem ér, 5.0 out of 5 based on 2 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(25)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

25 Reader’s Comments

  1. Balsai szava vajon mennyit ér?
    Kb.annyi, mint a lepkeszellentés!
    Pontosan ennyi a súlya is!!
    Ő már rég “leamortizálta” magát a nép előtt!! :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (35 szavazatból)
  2. Kívánom Balsainak,Kövérnek és a többieknek,azt az érzést amit a rokonom átélt a TV székháznál,azt a halálfélelmet,sebesülést,félelmet, mint rendőr!
    A “békés”tüntetőktől.
    Burkoltan megvédik az általuk úszitott “tüntetőket”,nem hagyják magukra őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (45 szavazatból)
  3. Demokrácia 2011. Magyarország !

    Balsai ,kőppenyeg forgató ,alfar tisztító megmondta a frankót . A “B” közép sérthetetlen ,aki végre hajtja az utasítást ,és védi akkor még létező demokráciát ,az bűnöző . A legundorítóbb az egészben ,hogy a felcsúti operett jobbágy ehhez statisztál !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (33 szavazatból)
  4. Balsai amellett, hogy megélhetési és jellemtelen politikus(nak látszó……) irtózatosan gyűlölködő, a Horthy érára emlékeztető dzsentri. A fideszes fasisztoid rosszindulat megtestesítője!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (36 szavazatból)
  5. Ha jelenlegi kormány védi a képen látható és ehhez hasonló “békés” megmozdulásokat,akkor EMBEREK!!! BÉKÉRE FEL!!!!

    Mit szólna a mai “vezetés” egy hasonlóan békés megnyilvánuláshoz?
    Teljesen egyértelmű,hogy így fogja rehabilitálni a még ellenzéki pozícióból kivezényelt “békeharcosait” a Hungaro-Mubarakista mai rezsim,melyet csak a jogállam látszatának kedvéért,na meg az akkori demokratikus vezetés elöli kitérés elkerülhetetlenségéért kellett megbüntetni.Nagyon jól tudták már akkor is,hogy ha meg lesz a várva várt HATALOM,akkor majd kárpótolják azt az általuk feltüzelt csürhét.
    Gyakorlatilag köztörvényes bűnözőket,fizetett felforgatókat véd meg a kormány azokkal a rendőrökkel szemben,akik akkor igen komoly és számukra teljesen ismeretlen szituációból,sokszor a saját testi épségük védelmében rögtönöztek.Láttunk “kemény” megnyilvánulásokat is,de ezek,abban a helyzetben érthetőek voltak,hiszen “békés” ostromállapot volt….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (31 szavazatból)
  6. “A 2006-os öszi tömegoszlatásokkal összefüggő elitélések orvoslásáról”törvényjavaslatot beterjeszteni még a Rogán-Kósa párostól is alávaló dolog lenne.De egy egykori ügyvédtől,volt igazságügyminisztertől?Mindannyian szégyelhetjük magunkat,kik bámikor esküt tettünk az Alkotmány védelmére,a jogszabályok betartására és betartatására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (26 szavazatból)
  7. A hír olvasatából egyértelműen ordít,hogy ez az aljas,gerinctelen velejéig romlott,gonosz,tolvaj,álszent kormány,ez a bűntömörület ,akik lefizették a tüntetésen résztvevő magot,hogy okozzanak felfordulást,még mindig az elmebeteg törpe-nagyúr megrendelésére Gyurcsány levadászásáért küzdenek.
    Szeretném,ha a kis s.ggdugó tudná,hogy a Gyurcsány s..ggén a pattanás,hozzá képest egy elismert egyetemi tanár.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  8. Valószínű meg kell védeni a fityiss által szervezett békés tüntetők jogait.A Wikileaks nyilvánosságra került dokumentuma alapján az amerikai követ jelentése szerint a 2006-os események hátterében a fidesz állt.De a lehallgatott telefonbeszélgetés is bizonyította,hogy volt kapcsolat a csűrhe és a fidesz között.Csodálkozom hogy a belügyminiszter nem áll ki a lealázott állományáért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  9. Nagyon remélem, hogy a rendőrök a zemberek mellé állnak majd, ha kell. Végülis ugyanúgy hátbaszúrják őket, mint akár a nyugdíjpénztárasokat. Még egyben bízok. Jól megjegyzik ezt a példát és soha többet nem állnak majd egy politikai irányvonal mellé sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  10. netuddki 2011. február 12. szombat 13:35

    A jelenlegi belügyminiszter valószínű szervezője lehetett az akkori fitye$zes dolgoknak…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  11. Megáll az eszem! Balsai ez a valamikori IGAZSÁGÜGYI miniszter, tesz a törvényre!!!
    2008 a településünkön ő volt az ünnepi szónok,- mint innen elszármazó- egy állami ünnepségen, és a következőket mondta, de szó szerint, mert belém égtek ezek a szavak: Megnyugtatok mindenkit kedves barátaim, amint hatalomra kerülünk, elégtételt veszünk, minden bennünket ért sérelemért! Ledöbbentem, és ennek hangot is adtam, a körülöttünk állók nagy meglepetésére.
    Évekig érlelték magukban a gyűlöletet!Ennek megfelelően számítsunk a jóindulatukra. Ezek nem demokraták, ezek bújtatott kishitlerek!
    Balsai! Aki a rendszerváltás előtt egy nagy senki volt! A kárpótláskor megszedte magát, most meg már nem tudja hol tart!
    Ne legyen senkinek illúziója. Először elkapják (ha tudják) Gyurcsányt, aztán jönnek a barnák, szőkék, vagy éppen aki csúnyán néz rájuk.
    Ezért szorgalmazzák az alkotmányt. Hogy jogalapjuk legyen minden megtorlásra!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (31 szavazatból)
  12. Budai Gyula feladata a gazdasági ügyekben való “elszámoltatás”..Balsai feladata ugyanez a jog terén. Két jellemtelen senki..évek óta túrják az aktákat, de vajúdnak a hegyek és még egy nevetséges kisegér sem született. Fúj de aljas és primitív a Fidesz..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  13. Természetesen a fidesznek semmiféle kapcsolata nincs a szélsőjobbal, s természetesen az is merő véletlen, hogy a nácik most nem vonultak fel, meg úgy egyáltalán, a jobbik, mióta parlamentben van, nincs az utcán. Természetesen, mi meg most jöttünk le a falvédőről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  14. Ez a Balsai lesz az egyik, aki az új alkotmány megírásában tevékenyen részt vesz! Mire számíthatunk egy ilyen embertől?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  15. Mért nem mennek a rendőrök az utcára, hogy: NEM HAZUDUNK!!!
    ???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  16. Orbán megtette ami elvárható volt tőle! Mentesítette zsoldosait híveit a puccskísérlet jogi következményei alól. Hogy az eszközt Balsainak hívják indifferens ….. Vajon mit kaphatott az a híve aki a 2006-os, zavargások idejére két páncélozott BMV-t adott neki, természetesen csak kipróbálásra?
    De nézzük a dolgok pozitív oldalát! Mit tesznek a rendőrök, ha a Viktatúrából lesz elege a népnek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  17. Nem értem a belügyminisztert! Kötelessége lenne megvédenie az embereit! Annak idején tett egy nyilatkozatot, hogy a “vasprefektus” jogszerűen járt el. És most tekintsünk el attól, hogy baráti szálak fűzik őket egymáshoz, mert biztos vagyok benne, hogy Pintérnek első dolga volt ezeket az aktákat átnézni, ha így nyilatkozott.
    Akkor miért hallgat?Hogyan lehet eltűrni egy testület egészét dehonesztáló nyilatkozatot?Hogy néz az emberei szemébe?Vagy úgy van vele, hogy a minisztériumi dolgozószoba biztonságában ő ezt is megteheti?
    Ha! És amennyiben igazak lennének az állítások, akkor az is igaz hogy hazafiak verték szét a fővárost?Mentek neki a rend őreinek? Gyújtogattak?
    Példátlan amit művel Balsai a csontvázkereső kormánynak a megbízásából.
    Meg az is példátlan, hogy Pintér belügyminiszter hallgat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  18. Én egyszer láttam a Nyugatrerlini rendőrség újfasiszták elleni tömegoszlatását. A mi rendőrségünk 2006-os fellépése ahoz képest a bűnüzők szelid simogatása volt. Akkor, bár távolról néztem rajtam eluralkogott a félelem. Szerintem a rendzavarók ellen fellépő rendőröket nem megalázni, hanem védeni kell. De hol van már nálunk a demokrácia?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  19. Amióta Balsai, mint volt igazságügyi miniszter a kordonbontás idején azt mondta egy tévé-interjúban, hogy azért választották ezt a megoldást egy – szerintük – törvénytelen eljárással szemben, mert a jogi-bírósági út “macerás”, nekem nincsenek illúzióim.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  20. Kuksi!
    Ne is legyenek illúziói, mert ez a megélhetési tolvaj a Sukoró ügyben is azért exponálta magát mert más, nemesebb, magasabb érdekeket képviselt. Ezt igazán a Sukoróiak tudják. Mellesleg, ha róla készült régebbi felvételeket nézzük, akkor ijesztő az a gyűlölet, ami a pofáján van ennek a politikus patkánynak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  21. Azért kell a jól megfizetett magánhadsereg,mert a megalázott rendőrségben nem
    bíznak.Nem tudják fölfogni,hogy az ilyen tevékenységükkel az emberekben milyen
    bizalmatlanságot ébresztenek.Egy jogállam nem működhet úgy,hogy az emberek
    nem bíznak a bíróságban,rendőrségben,hivatali ügyintézőkben,bankokban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  22. Lelkiekben, és szellemiekben is „sötét embernek” kell ahhoz lenni, hogy a rend őrének szavában kételkedjen.
    Olyanok, akik nem fogták fel – nem is akarják felfogni -, hogy az állam (elnyomó szervezet részeként a rendőrség) azért van kitalálva, és azért működik ma is a legdemogratikusabb államokban is, hogy egy rendszer rendjét védje.
    Ma, az támadja a rendőrséget, az vonja kétségbe a rendőrség tagjainak a szavahihetőségét, aki NEM SZIMPATIZÁL A DEMOKRATIKUS JOGRENDDEL, akinek az anarchiára van szükség, aki nem érzi úgy, hogy ma – vagy 2006-ban – demokratikus jogállam van – volt -.
    Az ilyen SÖTÉT EMBER, AZT SEM VESZI ÉSZRE, HOGY MAGA ALATT VÁGJA A FÁT, hiszen miért lenne demokratikusabb most a rendszer, mint volt 2006-ban? Talán azért, mert Ő MONDJA?
    Szerencsétlen jószág…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  23. Orbán András Lajos

    Csak ismételni tudom maga………. Adja az Isten hogy ez a szemét bagázs a rendőrség védelmére legyen szorulva, és tapasztalják meg az eddig elkövetett szemétségeik következményeit!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  24. Most akarja kifizetni Orbán a talpasait, akik egy szóra nekimentek a REND-nek!Nyíltan mégsem veheti védelmébe őket!Ha Balsai sikerrel jár,megnézheti magát Orbán!Mert a fagyi vissza fog nyalni megint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  25. Kíváncsi lennék, hogy milyen alapon képzeli el t. Balsay úr, hogy az általa most lehazugozott, lecsalózott, csipcsup bűnözők szintjére taszított, általa nyílvánvalóan megvetett rendőrök majd megvédik őket egy esetleges ellenzéki tüntetéshullám ellenében?
    Minden államnak érdeke a hatalma fenntartásában asszisztáló erőszakszrvek (mert a rendőrség is az!) tagjainak az elkötelezettségét maximális szinten tartani. Épeszü kormányok esetében ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy az éppen fönnálló törvények védelme érdekében fellépő rendőrökat MEGVÉDI és nem támadja…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

MSZP: a Fidesz a rendőrséget támadja 2011. február 13. vasárnap | AN

Hétfőn Orbán-beszéd az alkotmányozásról 2011. február 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos